Gal Gadot színésznőnek hiányzik az egyik ujja vége, ami úgy derült ki, hogy Jimmy Kimmel tévéműsorában vendégeskedett (virtuálisan), itt fejtette ki, hogyan veszítette el.

Tudod, milyen volt a pandémia elején, amikor egyik este 11-kor elkezdesz mimosát vagy sangriát, vagy ilyesmit inni? Tehát ezt csináltam, és úgy döntöttem, hogy készítek egy káposztasalátát, mint minden normális ember. Na szóval, elkezdtem felvágni a cuccot, és lecsaptam az ujjam hegyét.

Gadot férjének, Jaron Varsanónak (akivel éppen a harmadik lányukat várják) sikerült megtalálni a hiányzó ujjvéget, de ahogy fogta, annyira megundorodott tőle, hogy kidobta a kukába. Visszavarrni ezután már nem lehetett, így kórházba sem mentek, mert nem lett volna értelme. Azóta semmit sem érez ott, de folyamatosan fogdossa, hátha visszatér belé az élet.

Az alábbi kép idén márciusban készült Gadotról, de mi csak a kezeire megyünk rá: felfedezte, hol lehet a sérülés? Nekünk még nem sikerült.

De hogy egy vidámabb apropójú képpel fejezzük be, íme, ezzel jelentették be, hogy úton van a harmadik gyerekük.

(Page Six)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Gal Gadot lecsapta egy ujjhegyét, a férje pedig kidobta

Visszavarrni így már nem lehetett. Azóta várja, hátha egyszer a régi lesz.

3 · Apr 25, 2021 08:37am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments