Lena Headey és egykori férje, Peter Loughran zenész együtt vállaltak gyereket, aki most tizenegy éves, és Wylie-nak hívják. Néhány hónappal ezelőtt kezdődött a gyermekelhelyezési per, amelyben most a bíróság úgy döntött, hogy a színésznő kérését figyelembe véve jóváhagyja, hogy a fiú Los Angelesbe költözzön az édesanyjával, írja a TMZ.

A színésznő, akit a legtöbben a Trónok harca című sorozat Cersei Lannistereként ismernek, korábban úgy tervezte, hogy Nagy-Britanniában neveli fel a fiát, mert jobban bízott az ottani oktatási rendszerben. Hogy miért döntött mégis úgy, hogy az Egyesült Államokba teszi át a székhelyét, nem tudni – ő maga nem részletezte, sajtósa nem reagált a lap megkeresésére. Ami biztosnak tűnik, hogy a színésznőt Los Angelesbe köti az új párkapcsolata és az IMDB szerint a munka is.

A fia mindenesetre sokat fog utazni, hiszen a bíróság úgy rendelkezett, hogy évi tizenkét alkalommal találkozik az apjával személyesen, Angliában.

Az alábbi képet Headey 2019-ben tette közzé az Instagramján, de nem tudjuk pontosan, mikor készült: az látható rajta, ahogy a fia jónak látta kisminkelni. A címlap-és borítókép pedig ugyanabban az évből, az Emmy-díjátadóról származik.