Jelentem, hogy megnyertem az ellenem indított becsületsértési pert Vasvári Viviennel szemben: a luxusasszony vádjaival kapcsolatban kinyilvánította a bíróság, hogy valamennyi kijelentésemhez jogom volt. – közölte Puzsér Róbert a Hírklikk oldalán.

A kritikus-közszereplő rendszeresen bírál a celebvilágból ismert személyeket, köztük Csobot Adélt, Majkát vagy Berki Krisztiánt. Korábban Vasvári Vivienről egy hosszú bejegyzésben egyebek mellett így beszélt:

A szilikonnal kitömött emberi státuszszimbólum mélyen fel van háborodva, és emberi méltóságában van megsértve, amiért nem lelkendezek afelett, hogy plasztikai operációi révén olyan csíramentesen steril külsőt sikerült öltenie, mintha egy kínai üzem futószalagja fröccsöntötte volna.

A Feleségek luxuskivitelben szereplője a kijelentések után feljelentést tett Puzsér Róbert ellen becsületsértés miatt, melyről mi is beszámoltunk. Puzsér állítása szerint a híresség elveszítette a pert és nem is fellebbez. 

Talán most már a huszonnégy karátos luxusasszony is tudomásul veszi, hogy a közéleti szereplés nemcsak magamutogatással, szponzorpénzek begyűjtésével, és a lelkiismeretlen szociális hergelés mámorával jár – legalább annyit neki is el kell viselnie a könnyed luxusélet és a talmi népszerűség fejében, hogy rendkívül irritáló tevékenységét néhanapján kritika éri.