A mai hírösszefoglalóban is csokorba szedtük a friss híreket hazai, sokak által ismert személyekkel kapcsolatban, nézzük, ki mivel került címlapokra!

A testkontroll fejben dől el, vallja Gáspár Evelin, aki családjával együtt váltott életmódot. A fiatal influencer a húgával, Virággal és az édesanyjukkal, Beával vetkőzött bikinire, elképesztő fogyásukat pedig a Story magazin címlapján mutatták meg. Bámulatos eredményt értek el: hárman megközelítőleg 100 kilót adtak le. A bikinis fotózást azért vállalták, mert élvezik, hogy már nem kell rejtegetniük magukat.

A fürdőruhás képanyag is biztos kiveri majd egyeseknél a biztosítékot. A roma közösséget már korábban is magunkra haragítottuk az első Győzike Show alatt, ráadásul nem is egyszer. Szerintük több ízben is lejárattuk őket. Hát ítélkezzenek, ha akarnak! Semmi rossz nincs abban, hogy a két csinos lányommal megmutatjuk, hogyan nézünk ki a fogyás után – ez még csak nem is súrolja az erkölcsi norma határait. A mi önbizalmunknak azonban jót tett ez a fotózás, így megérte!

– magyarázta a lapnak Gáspár Bea, akiről tegnapi Instahíradónkban is írtunk: a Konyhafőnök VIP korábbi győztese a közösségi oldalán is megmutatta a látványos változást. Bea asszonynak a gyomorszűkítő műtétje óta 20 kilót sikerült fogynia. 

 Köllő Babett a TV2-n futó Szerencsekerék című műsor szerda esti adásában árulta el, hogy a közösségi médiában milyen üzeneteket kap férfiaktól. A Sztárban sztár című showműsor zsűritagja például elárulta, hogy szexuális ajánlat is érkezett már: egy férfi például egy éjszakáért 4,5 millió forintot ajánlott neki. 

A Blikk írta meg, hogy eladósorba került az a mostanra szállodaként üzemelő épület, melyben a Mokka műsorvezetőnője, Mádai Vivien is felnőtt. A néhai nemesi udvarházat most 750 millió forintért hirdetik az interneten. 

Sári Évi a Story magazinnak vallott arról, hogy nehéz időszakot tudhat maga mögött, a koronavírus-járvány miatt ugyanis a tartalékai nagy részét felélte.

A tavaly nyári fellépéseim nagy része átkerült idénre. Bevallom ez érzelmileg, és anyagilag is rosszul érintett. Szabadúszó színész vagyok, csak akkor kapok pénzt, ha dolgozom. Hozzá kellett nyúlnom a tartalékaimhoz, amit másra szántam volna eredetileg, de a nagy részét fel kellett élnem. És én még viszonylag szerencsés vagyok: van saját lakásom, albérletet nem kell fizetnem, illetve nincs gyerekem, akit etetni, ruházni, iskoláztatni kell. Látom, hogy sokan még nehezebb helyzetbe kerültek, mint én.

 – magyarázta a magazinnak.

Szakítása után ismét rátalált a szerelem Koczka Gézára, azaz MC Hawerre. A mulatószenész májusban szakított végleg 33 évvel fiatalabb szerelmével. A Borsnak mesélt arról, hogy végre egyenesbe ért az élete.

Először az interneten kezdtünk el beszélgetni, múlt héten személyes találkozásra is sor került. A Balatonon töltöttünk el egy kellemes délutánt, és fél éjszakát átbeszélgettünk. Első pillanattól fogva nagyon szimpatizáltunk egymással. Ezúttal minden más, mert a barátnőm 46 éves, van munkahelye, rendelkezik jogosítvánnyal, van autója, végre egy önálló egzisztenciával rendelkező ember van mellettem.

Időközben Dobó Katára is rátalált a szerelem állítólag Szente Vajk személyében, akibe a kulisszák mögött szeretett bele. A románccal kapcsolatban a HOT! magazin kereste meg Szentét, aki egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de nem tagadta a kapcsolat létezését.

Berki Krisztián feleségét, Mazsit azért kritizálják a posztjai alatt, mert várandósan is heti háromszor edz – szúrta ki a Szeretlek Magyarország.

Csak azért csinálod, hogy a párod el ne hagyjon pár kiló felesleg miatt! A gyereked élete és egészsége nem érdekel téged! Gáz amit művelsz! Nem mondom, hogy hagyd az edzés, de a terhesjóga is elég lenne sőt az lenne az egészséges! Buta vagy!

– fogalmazott egy hozzászóló.