Csodás napot kívánunk! Alább Magyarországon széles körben ismert személyekkel kapcsolatos érdekességeket-információkat olvashat.

Horváth Éva néhány héttel ezelőtt adott életet második kisfiának, Alexnek, akiről a közösségi oldalán már megosztott pár sejtelmes fotót. Az egykori szépségkirálynő rendszeresen ír arról is követőinek az Instagram-oldalán, hogyan éli meg a gyermekágyi időszakot.

Az éjszakáink nem egyszerűek. Alexnek sokat fáj a hasa, nagyon rossz, hogy nem igazán tudok rajta segíteni, pedig egy csomó mindent bevetettem. Amit ilyenkor a legjobban szeret, ha a vállamra fektetem és zombiként rójuk a köröket a szobában.

– árulta el Horváth a posztban.

A következő hír is az Instagramról származik: Anger Zsolt ott jelentette be, hogy megházasodott. A színész a legnagyobb titokban vette el kedvesét, Mettler Emesét.

Ma egy hónapja, péntek 13-án történt az eset...

– tudatta röviden Anger.

Schobert Norbert felejthetetlenné szeretné tenni huszadik házassági évfordulóját, ezért azt tervezi, hogy jövőre negyedszerre is feleségül veszi szerelmét, Rubint Rékát. A fitneszguru egyébként nehéz időszakot tudhat maga mögött, nemrégiben ugyanis sztrókot kapott.

Sokan mondták a házasságunk elején, hogy csak egy marketing fogás, hogy együtt vagyunk... azt hiszem, az idő minket igazol. Nagy idő. Jövőre lesz a húsz éves porcelánlakodalmunk, elveszem megint Rékát. Ahogy eddig is volt, minden ötödik évben elveszem feleségül. Hogy pontosan milyen ceremónia lesz, arról még nem tudok mondani semmit. Csak azt tudom, hogy meghitt eseményt szeretnék. Szűk körűt, olyan ötven-hatvan főset.

– magyarázta a Borsnak Schobert.

Sydney van den Bosch arcüregéből néhány nappal ezelőtt egy jóindulatú daganatot távolítottak el. Nem sokra rá komplikáció lépett fel nála, begyulladt az arcürege és elmondása szerint egyáltalán nem érzi arca jobb oldalát. Az idegek sérülhettek.

Mindenkit szeretnék megnyugtatni: jól vagyok! Csak nagyon furcsán gesztikulálok, mert az arcom jobb oldalát egyáltalán nem érzem, sajnos. Se a számat, se a szememet. Elképesztően bizarr érzés, remélem, hogy napról napra jobb lesz. Valószínűleg sérültek az idegek a műtét során az arcomban, illetve a rengeteg fájdalomcsillapító sem tesz hozzá, hogy jól legyek. Az állkapcsom miatt enni nem nagyon tudok, csak levest, és teát. 

– mondta a Ripostnak a modell.

Vajna Tímea egy hónappal ezelőtt az Instagramján adta hírül, hogy eljegyezték, a lánykérés a kaliforniai Montecitóban történt. Úgy tűnik, a modell-üzletasszony azóta is úszik a boldogságban, főleg, hogy vőlegénye, Zoltán minden héten meglepi őt egy csokor virággal.

Virágok tőle... minden héten.

– fűzte a dekoltázsát hangsúlyozó képhez Vajna.

Molnár Ferenc Caramel körülbelül tíz kilót adott le az utóbbi időben. Az énekes a kislánya, Szofi kedvéért váltott életmódot.

Már éreztem a derekamon a pluszkilókat, és azt is, hogy nehezebben vettem a levegőt, amikor egy-egy emelkedőn baktattam. (...) Azt figyeltem meg, hogy ha koncert előtt lemegyek az edzőterembe, akkor a színpadon sokkal több energiám van. Nekem a család miatt is nagyon fontos az egészségem, egy picit kevesebb kilóval is már sokkal jobban tudok játszani a kislányommal, a nyaraláson sem mindegy, hogy a tengerparton fel tudom-e dobálni a magasba, mert szeretném.

– fogalmazott a Blikknek az énekes. Látványos a változás:

Majoros Péter, azaz Majka kisebbik gyermeke, Olivér a kommentelők szerint már most a színpadra léphetne, olyan tehetséges. A rapper-műsorvezető korábban is mutatott már a közösségi oldalán olyan videókat, amelyben kisfia utánozza őt: úgy tesz, mintha egy koncerten, vagy videóklipben lenne, szórakoztatva ezzel szeretteit.

Aranyos, vagány kis srác! Még viszi valamire, apa utódja!

– írta egy hozzászóló a bejegyzéshez.

Nem esett messze az alma a fájától!

 Hírösszefoglalónk végére értünk. Viszlát!