Sandra Bullock egy, az Esquire magazinnak adott interjúban elevenítette fel a kedves emléket Keanu Reevesről, akivel mint kiderült: könnyen egy párt alkothattak volna, csak túlságosan féltették a barátságukat. Nem mellesleg egymás érzéseiről is csak később szereztek tudomást.

A két színésznek eddig kettő közös filmje volt, az 1994-es Féktelenül, és a 2006-os Ház a tónál című produkciók. A romantikus gesztus nagyjából egy évvel a Féktelenül megjelenését követően történt, amely film forgatásán Bullock és Reeves nagyon közel került egymáshoz, és szoros barátság született közöttük.

Az Oscar-díjas színésznő története szerint egy beszélgetés során szóba került a pezsgő és a szarvasgomba, mire Bullock megjegyezte, hogy ő sosem kóstolta együtt a kettőt.

Pár nappal később Reeves otthonában kereste fel a színésznőt, aki éppen a körmeit festette, mikor egy motor hangjára lett figyelmes. Kollégája állt meg a ház előtt, kezében virággal és az afrodiziákumokkal.

Gondoltam, biztos ki akarod próbálni együtt, hogy lásd, milyen

– emlékezett vissza Reeves szavaira Sandra Bullock. 

Keanu a kanapén ült, pezsgőt töltöttem, és kinyitottam a szarvasgombát. Ő egy hang nélkül odanyújtotta a kezeit, én pedig neki is kilakkoztam feketére a körmét, pont mint a sajátomat. Nem maradt azonban sokáig, randija volt

– lombozta le a színésznő a rajongókat, akik éveken át bíztak abban, hogy a Féktelenül sztárjai egyszer végre egymásra találnak.

Bullock a film megjelenése után 25 évvel árulta el Ellen DeGeneres műsorában, hogy annak idején fülig beleszeretett Reevesbe, aki maga is tiszteletét tette a műsorban. Kiderült, hogy ő is teljesen bele volt habarodva kolléganőjébe, ennek ellenére sosem volt közöttük romantikus kapcsolat.

Ehelyett inkább egymás mellett nőttünk fel, párhuzamos utakon, amelyek ott keresztezték egymást, ahol csak lehetett

– fogalmazott Sandra Bullock.

Keanu Reeveset egyébként az egyik leggálánsabb hírességként tartják számon Hollywoodban. Nagylelkűségéről és váratlan kedves gesztusairól legendák szólnak, legutóbb például a John Wick: Chapter 4 forgatásán névre szóló, gravírozott Rolex karórákat ajándékozott kollégáinak a párizsi stábvacsorán.

Egy másik alkalommal  kényszerleszállást kellett végrehajtania San Franciscóból Los Angelesbe tartó repülőgépének a bakersfieldi légikikötőben, ahol a településről szóló vicces történetekkel szórakoztatta utastársait, valamint Bakersfield sound típusú countryzenét játszott nekik.

(marie claire)