Szépségkirálynőként ismerhette meg az ország, ám ma már egy teljesen hétköznapi foglalkozást űz Kapócs Zsóka. Az egykori modell-színésznő régi hobbijával keresi a kenyerét: most, hogy szinte mindenki karácsonyi lázban ég, adventi koszorúkat készít és értékesít.

Amellett, hogy szenvedélyes lakberendező, a virágkötészetet is kitanulta Kapócs Zsóka. Új vállalkozásába tavaly, a koronavírus-járvány miatt kezdett bele, ám rengeteg energiája ráment: sokszor enni is elfelejtett, és sokat fogyott. Mosonmagyaróváron nyitott üzletet. 

Nem idén jött [az adventi koszorúkészítés], hanem tavaly, amikor jött a pandémia. Külföldieknek csináltam luxuslakásokat, márciusban befejeztem, ami volt, és nem jött új [munka]. Mondom, úristen, de ráérek, nem tudok semmit se csinálni. Kimentem a virágpiacra. Valahogy megint lett kedvem adventi koszorút készíteni, mert ezt egyszer már próbáltam, de azt nem komolyan, csak magamnak. Elkezdtem összerakni a bütyköket, és azóta fenekestül felfordult az életem. Eddig is volt dolgom, de most, hogy még a lakásdekorációk készítése még hozzácsapódott a lakberendezéshez meg a rendezvény-dekoráláshoz, így most már teljes az életem

– mesélte a TV2 Mokka című reggeli műsorának riportjában Kapócs, hozzátéve, egyik-másik koszorú elkészítése rengeteg időt vesz igénybe.

Rettenetesen élvezem, és amit nem a színpadon élek ki, azt kiélem a lakberendezésben és ezekben a kis tárgyakban. Ez annyival jobb, mint a lakberendezés, hogy még mindig előbb kész van, mint egy lakás. [...] Itt viszont, nekiállok, és ha azt mondom, hogy én ma addig nem állok fel, amíg ez készen nem lesz, megszületik valami

– mondta az egykori modell-színésznő, aki arról is említést tett, hogy vasárnap általában annyi dolga van, hogy elfelejti meggyújtani az első gyertyát a koszorún. Sőt: amióta ezzel foglalkozik, elmondása szerint nincs saját adventi koszorúja.

Tudta?

Kapócs Zsókát 1998-ban ismerte meg az ország, amikor a Miss Universe Hungary döntőjébe jutott. Nem sokkal ezt követően legszebbnek járó koronát később három magyar szépségversenyről is elhozta. 2001-ben a Miss World világversenyen is képviselte hazánkat. A szépségversenyek után a televíziózás és a színház felé fordult. Műsorvezetőként a Szombat Esti Láz és A Dal 2012 című műsorokban is láthattuk. Évekig a Budapesti Operettszínház, a Thália Színház és a SZINDRA társulat darabjaiban játszott. Kisfiának, Borisznak 2018-ban adott életet. Szerepeit 2019-ben adta vissza, mert lakberendezéssel szeretett volna foglalkozni.