shutterstock 729142111

Méregdrága ruhában villogtatta meg terhes pocakját Jennifer Lawrence

2021.12.08. 16:09

Az Éhezők viadala című trilógia sztárja új filmjének promotálása miatt bújt elő hosszú idő után otthonából, és kapásból egy Oscar de la Renta ruhakölteményben mutatta meg domborodó pocakját.

A színésznő az utóbbi években visszavonult a rivaldafényből, 2019-es esküvője, majd terhességének napvilágra kerülése óta szinte alig lehetett hallani felőle. Nemrégiben azonban kénytelen volt ismét kamerák elé állni, ugyanis november utolsó két hetében elkezdődtek legújabb filmjének, a Ne nézz fel! című szatirikus sci-finek a sajtóvetítései.

A Netflix produkciójának mozipremierje december 6-án, New Yorkban volt, akkor Lawrence egy Dior ruhában állt vörös szőnyegre. Még aznap késő este Stephen Colbert The Late Show című beszélgetős műsorában is vendégeskedett, ahova egy szintén drága viseletben, pontosabban egy fekete alapon fehér pöttyös, nagyjából 800 ezer forint körüli Oscar de la Renta-ruhában érkezett.

A stúdiófelvétel előtt a fotósok lencsevégre kapták a kisimult színésznőt, aki büszkén mutogatta egyre jobban kerekedő terhes pocakját. 

A késő esti műsorban Colbert rákérdezett: hova tűnt Lawrence az elmúlt három évben. A színésznő erre frappánsan csak annyit mondott: „rengeteget szexeltem", utalva ezzel terhességére.

A műsort követően Lawrence egy vacsorapartin vett részt, ám fekete magassarkúját akkorra már egy törpesarkú papucsra cserélte.

A 31 éves színésznő 2018-ban, legjobb barátnőjén keresztül ismerkedett meg Cooke Maroney-val, egy művészeti galéria vezetőjével. Nem sokkal egy évre rá hivatalosan is összekötötték az életüket. Összesen 150 ember előtt, egy fényűző, Rhode Island-i rezidencián mondták ki az igent 2019 októberében.

Terhességéről idén szeptemberben érkeztek az első hírek, ám sem a baba nemét, sem születésének várható időpontját nem árulták el. Spekulációk szerint a kicsi még a télen megszülethet. A legújabb fotók alapján erre enged következtetni pocakjának mérete is.

A Ne nézz fel! december 24-én debütál a Netflixen. A filmben Jennifer Lawrence mellett olyan sztárokkal találkozhatunk majd, mint Leonardo DiCaprio, Meryl Streep és Jonah Hill.