A MAI NAP SEM MARADHAT KI A SZOKÁSOS HÍRÖSSZEFOGLALÓ, MELYBEN A HAZAI HÍRESSÉGEK ÉLETÉNEK LEGFRISSEBB TÖRTÉNÉSEIT ÍRJUK LE RÖVIDEN.

Zimány Linda a Life TV Ébredj velünk című műsorában elmondta, hogy szokott járni pszichológushoz, és hogy ha tehetné, szívesen foglalkozna a fiatalok mentális egészségével, mert erre szükség van.

Szomorúan nézem sokszor a social médiát, hiszen én is sokat foglalkozom vele, hiszen tinédzser korom óta nyilvánosság előtt nőttem fel. Mondjuk akkor nem volt ennyire erősen Instagram, hamar jött már az én életembe, de nem volt ennyire népszerű még. Ettől függetlenül az újságokon keresztül, a Facebookon és minden ilyen dolgon keresztül rengeteg külső behatás ért. És ez most derült ki, ennyi idős koromra, hogy foglalkozom a lelkivilágommal, hogy milyen személyiségtorzulásokat vitt végbe az életemben adott esetben. Ami tök jó, hogy lehet segíteni meg fejleszteni, de azt gondolom, hogy abszolút edukálni kéne a fiatalokat.

– mondta Zimány, melyet a 24.hu szemlézett.

Herceg Erika 10 éve jelentkezett az X-Faktorba, de nem ment el a válogatóra, mert nem volt önbizalma. Erről az RTL Klubnak mesélt.

Fel is hívtak, meg is beszéltük, hogy feljövök Budapestre, azonban nem jöttem fel. Azt mondta a barátaimnak, hogy nem volt rá lehetőségem és elegendő pénzem, azonban ez nem volt igaz. Nagyon nem voltam magabiztos.

– mondta.

Lékai-Kiss Ramónáról és férjéről "saját fotósuk", a kisfiúk készített egy közös képet.

Majka megmutatta a világnak az új autóját. 

Összeköltözött Kulcsár Edina és új párja, Varga Márk. Az énekes arról nyilatkozott, hogyan megy az együttélés szerelmével.

Köszönjük a figyelmet, viszlát!