Visszavonulva él Kelemen Beatrix-szal való szakítása óta Joshi Bharat. Az egykori műsorvezető a Palikék Világa by Manna nevű YouTube-csatorna Hová Tűnt című műsorának volt a vendége.

Idén áprilisban, nagyjából fél éves kapcsolat után szakított egymással Joshi Bharat és Mészáros Lőrinc korábbi felesége, Kelemen Beatrix. Az egykori televíziós személyiség a szétválást követően elköltözött a budai villából, ahol együtt éltek, azóta visszavonultan él.

Élem az életemet, agyilag dolgozom, elvagyok és megvagyok

– árulta el Bharat, aki bár sosem rajongott az őt övező fokozott figyelemért, a jövőben mégis visszatérne a showbizniszbe.

„Emlékszem, hogy 2007-ben indult a talk show-m, és mentünk a Balatonra, de akkor már tudtam, hogy kiválasztottak a feladatra. Akkor mondtam, hogy ez lesz az utolsó szabad nyár. Aztán elindult a show és két hét múlva már nem tudtam elmenni bevásárolni, mert az emberek körülvettek.

Próbáltam ugyanúgy élni, nem akartam elvonulni, és elit körben, zárt térben mozogni, ahol a hírességek vagy celebek mozogtak, de nagyon nehéz volt.

Az már kicsit ijesztő volt, hogy nincs magánéleted – most sincs –, nem az van, hogy felszabadultan nevetsz, vagy egy rövid gatyában lefutsz a boltba. Sejtettem, hogy ez lesz, de más sejteni, meg más megtapasztalni”

– vallotta be az egykori népszerű tévés, aki régen banki pénztárosként is dolgozott Indiában. Bár akkor 300 ezer pályázó közül választották ki, két hét múlva ki is rúgták.

Pont engem vettek fel, a legalkalmatlanabb embert. Pénzt kellett kiadni, mindig fel kellett írni, nem volt számológép, így egy hét alatt olyan zűrzavar lett ott, hogy azt mondták, hogy azonnal elmész

– idézte fel nevetve Joshi, aki a közösségi médiában, leginkább a YouTube-on térne vissza a közszerepléshez.