A hét utolsó hírösszefoglalójában még: kiderült Damu Roland örökségének a sorsa, Fésűs Nelly kiborult a Konyhafőnök VIP-ben, Szilágyi István fia örökre rácsok mögött maradhat, Árpa Attila kifecsegte a TV2 titkát, G.w.M. zavarba jött Kiszel Tündétől.

Révész Sándor

Visszavonultan él a Piramis legendás énekese, aki márciusban kapott sztrókot, nemrég pedig koronavírus-fertőzésen is átesett. Felépülési ideje alatt igyekszik kerülni a nyilvánosságot, mindössze a közösségi oldalán ad néha életjelet magáról. Most azonban egy kicsit fellélegezhetnek a rajongók, kedvencük ugyanis újra felénekelte egyik ikonikus számát, amelyet új köntösbe bújtatott.

Révész Sándor hangja az egyik mobilszolgáltató karácsonyi reklámjában csendül fel. Az előadó az Ajándék című számát énekelte fel újra Menyhárt János stúdiójában. A kiváló gitáros irányította a hangszerelést és a régi, Horváth Attila dalszövegíró által írt zeneszám újratervezését egyaránt.

A televízióban és a rádióban jelenleg egy rövidített változat hallható, ám néhány nap múlva a megújult teljes szám is elhangzik majd. 

„Az élet talán leghosszabb és legnehezebb türelemjátékának vagyok a részese, de örömmel mondhatom, jól állok ebben a játékban. Sportnyelven szólva, fej fej mellett haladunk a betegséggel. Legyőzöm, túl leszek rajta, ez nem is kérdés. A gyógyulásomban fontos állomás volt ez az együttműködés, óriási örömmel éltem meg, hogy újra stúdióban lehettem és dolgozhattam. A lelkiállapotom, a hangulatom jó, szinte tökéletes. De arra a kérdésre nem tudnék válaszolni, mikor állhatok legközelebb színpadra, mikor találkozhatok újra a közönséggel. Ami rajtam múlik, amit én megtehetek, azt mind meg is teszem azért, hogy újra egészségesnek vallhassam magam” – nyilatkozta Révész.

G.w.M.

Győrfi Pál vendégelte meg a Hal a tortán többi versenyzőjét a csütörtök esti adásban. A vacsora végén mindenkinek egy újraélesztési gyakorlatban kellett helytállnia. Amikor Kiszel Tündére került a sor, G.w.M. zavarba jött a naptárdíva kebleitől, ezért inkább a földet bámulta.

Damu Roland

A tavaly december 27-én meghalt színész örökségéről a napokban hull le a lepel, ám azt már most tudni, mi lesz a sorsa: Damu Roland ugyanis akkora adósságokat halmozott fel, hogy egykori felesége, Edina inkább lemond a kislányukkal közös teljes hagyatékról, minthogy a tartozásokat is magára vállalja.

"Több mint valószínű, hogy Maja és Edina is lemond az örökségről, hiszen csak így kerülhetjük el, hogy Roland tartozását nekünk kelljen kifizetnünk. Elég faramuci helyzet lenne, ha még azt is mi törlesztenénk, amivel Majának tartozik az elmaradt gyerektartásokból" – mondta a Blikknek Edina testvére, a kislány hivatalos gyámjaként kijelölt Katalin. A család nehéz anyagi helyzetben van, a Jóban Rosszban néhai sztárja ugyanis több mint 2 millió forintos gyerektartással tartozott egyéb adósságai mellett.

Fésűs Nelly

Könnyekben tört ki Fésűs Nelly a Konyhafőnök VIP csütörtök esti adásában, amikor meglátta a nyers szárnyashúsokat. A zsűri nem értette, pontosan mi játszódhat le a színésznőben.

„Már megint ott vannak a döglött tollak! Tudom, hogy ez most olyan gyerekesnek tűnik, de akinek nincs ilyen problémája, az nem is fogja soha megérteni” – fakadt ki Fésűs.

Szilágyi István

Másodfokon is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság a férfit, aki 2000-ben kalapáccsal agyonverte az édesapját. Bár az ítélőszék nem nevezte meg az áldozatot, a Blikk rámutat, hogy az nem más, mint a néhai színművész, Szilágyi István.

A hivatalos közlemény szerint a rendszeresen italozó és pszichiátriai kezelés alatt álló vádlott korábban több alkalommal is bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, majd 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte, megtaposta a férfit, aki a helyszínen meghalt.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélték első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre. A gyilkosságot elkövető férfi önvédelemre hivatkozott, ám a bíróság ezt nem találta megalapozottnak, miután Szilágyi felesége arról tett tanúvallomást, hogy fia esett neki az édesapjának. Bár a férfi és ügyvédje fellebbezett, a bíróság másodfokon is helybenhagyta az ítéletet.

A vádlott ugyan pszichiátriai kezelés alatt állt, de az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint személyiségzavara a beszámítási képességét nem befolyásolta, mi több, a gyilkosságot úgy követte el, hogy éppen felfüggesztett szabadságvesztését töltötte szintén az édesapja bántalmazása miatt.

Árpa Attila

A Nagy Ő csütörtök esti adásában Árpa Attila egy fehér rózsával ajándékozta meg Mimit. Sokan azóta is találgatnak, hogy mit jelenthet a műsor történetében először megjelenő fehér rózsa. Ez eredetileg a TV2 műsorának ma esti adásában derült volna ki, ám Árpa Attila a rajongók nyaggatására lerántotta a leplet a titokról TikTok-csatornáján.

„A tantra-randin azt a hölgyet választottam, aki a legszenvedélyesebb volt.  Ez Bea volt. A fehér rózsát, Mimi kapta. A jelentése pedig az, hogy a tulajdonosa leválhatja azt a hölgyet aki a randit nyerte.  Holnap biztos kapok a fejemre a TV2-től, de ezt az egy titkot elárultam itt a TikTok-on.”

Kovács Kati

Az énekesnő a Borsnak vallott arról, hogy önmagát is okolja Balázs Fecó halála miatt.

A zenészlegenda koronavírus-fertőzés következtében hunyt el 2021. november 26-án. Szívproblémái miatt veszélyeztetettnek számított, barátai és kollégái többször is kérték rá, hogy ügyeljen a maszk viselésére és ne menjen tömegbe, ám nem hallgatott rájuk. Végül tavaly november közepén került kórházba koronavírus-fertőzés miatt, állapota pedig olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolták, illetve vérplazmát is kapott. Végül a szervezete feladta a harcot és 69 éves korában életét vesztette a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes.

„Féltettük, de ő nem hallgatott ránk. Gyakran mondtuk neki, kérleltük, ha emberek közé megy, húzza fel a maszkot, de egyszerűen hajthatatlan volt. Ezért is sírom el magam gyakran, ha Balázs Fecó-dalt énekelek. Sokszor azon gondolkodom, mit tehettem volna még. Kicsit szerintem mind hibásak vagyunk” – fogalmazott Kovács Kati. Elárulta: hetvenedik születésnapja alkalmából az énekes egy nagyszabású koncertet akart adni az Arénában, ám utolsó nagy tervét sajnos már nem tudja megvalósítani.

(Borítókép: Révész Sándor és Kovács Kati. Fotó: Zih Zsolt/MTI; Nagy Attila/Index)