Egy ember meghalt, öten megsérültek, amikor egy személyautó az út szélén közlekedő emberek közé hajtott Veszprém megyében vasárnap hajnalban – olvasható a rendőrség honlapján. A baleset Nagytevel és Homokbödöge között, a 8303-as út 9-es kilométerénél történt. A rendőrség a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárta és terelőútvonalat jelölt ki – olvasható a Police.hu-n.

Frankó Marianna megyei rendőrszóvivő elmondta, hajnali fél 4-kor egy Homokbödöge felől Nagytevel irányába haladó 36 éves pápakovácsi férfi egy balra ívelő kanyarban autójával lesodródott az útról és az út szélén gyalogosan közlekedő öttagú csoport közé hajtott. A szóvivő hozzátette, a balesetben egy 19 éves nagyteveli nő a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges információkkal szemben rajta kívül nem hárman, hanem öten sérültek meg.

Somlai Artúr, a mentőszolgálat Veszprém megyei mentésvezetője elmondta, egy ember a helyszínen elhunyt, két életveszélyes sérültet a győri, két súlyos sérültet az ajkai kórházba vittek, egy embert pedig könnyű sérülésekkel a helyszínen láttak el a mentők. A rendőrség a helyszínelés idejére az utat órákra teljes szélességében lezárta, de már mindkét irányban megindult a forgalom.