Lakástűzben halt meg egy 85 éves asszony hétfőn hajnalban Magyaregresen, feltehetően füstmérgezés végzett vele. A sűrű füstre lettek figyelmesek a Dózsa György utca lakói, ezután derült ki, hogy egy hetven négyzetméter alapterületű családi ház szobájában csaptak fel a lángok. Az idős nő tragikus módon, gyufával a kezében hunyt el - írja a sonline.hu.

Az utómunkálatok során az egységek átszellőztették az épületet, majd átvizsgálták a helyszínt izzó gócok után kutatva.

A közvetlen szomszédban az idős asszony lánya lakik, aki nehezen akart nyilatkozni, annyira lesújtotta a tragédia.

„Itt lakunk mellette, de éjszaka nem hallottunk semmit, csak reggel vettük észre, amikor átmentünk hozzá. Semmilyen előjele nem volt a történteknek. Talán hajnalban fel akart kelni, hogy begyújtson vagy ételt melegítsen. Úgy is halt meg szegény, hogy a gyufát a kezében szorongatta. Az ágya gyulladt meg, de nem tudjuk, hogy mi történt valójában. A kályhával sohasem volt gond, most éjszaka nem égett benne tűz, parázsnak sem maradt nyoma, teljesen hideg volt a kályha. " - mondta az eset utána lapnak egy szomszéd.