Újabb, ezúttal szerencsés kimenetelű szén-monoxid mérgezésekről számolt be a Katasztrófavédelem. Pest megyében és a fővárosban szinte egy időben két család tagjai menekültek meg, mert használtak szén-monoxid-érzékelőt.

Szerda este a Pest megyei Tárnok település Dózsa György útján álló családi házban jelzett a készülék. Az épületben lakó család a szabadba menekült és értesítette a katasztrófavédelem műveletirányítási központját. A helyszínre Érdről érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik a házban folyamatosan növekvő gázkoncentrációt tudtak mérni, ezért riasztották a helyi kéményseprő vállalat szakembereit is. Az eset során senki nem sérült meg.

Tíz ember tartózkodott abban a IX. kerületi, Gát utcai lakásban, ahol szerda est szintén riasztott a szén-monoxid-érzékelő. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyszínre érkező doktorszolgálata, illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták a hat gyermeket és a négy felnőttet, s közülük hetet – a négy felnőttet és három gyermeket – megfigyelésre kórházba szállítottak. A fővárosi egységek a lakás levegőjében is ki tudták mutatni a mérges gáz jelenlétét. A lakásban nincs vezetékes gáz, az elsődleges vizsgálatok szerint a gázpalackról működtetett gáztűzhely, illetve a szellőztetés hiánya okozhatta a szén-monoxid-koncentráció megnövekedését. Szerencsére a felszerelt érzékelő ebben az esetben is megelőzte a katasztrófát.