Többször is megpróbált már végezni magával a börtönben Sápi Andrea, a férje meggyilkolásáért 35 év fegyházra ítélt asszony, de eddig mindig megmentették, írja a Bors.

A lap értesülései szerint a 34 esztendős nőt jelenleg a kalocsai börtön egy külön részlegében tartják fogva, ott, ahol a 11 éves Szita Bence gyilkosát, Polcz Erikát is.  

„Az arca sok mindent elárul az emberről. Ő pedig rövid idő alatt sokat öregedett. Egészségügyi problémái is voltak. Ezért teljes kivizsgálásra vitték a tököli rabkórházba. Rák gyanúja is felmerült, de aztán kiderült, hogy nincsen semmi baja" - mondta a Bors névtelenséget kérő forrása.

„Egyszer megpróbálta felakasztani magát, később pedig egy pengét is megpróbált lenyelni. Szerencsére egyik sem sikerült neki" – árulta el az informátor, aki szerint az öngyilkossági kísérletek óta kiemelt figyelmet fordítanak a nőre, és sűrű időközönként ellenőrzik a zárkáját.

Sápi Andrea egyébként a börtönben házasságot között egy exrendőrrel, aki azért vette el, mert hisz az ártatlanságában, és így próbál neki segíteni.