A macska nyitotta ki a síkosítót a pedofil tanár szerint

2015.02.28. 16:39

Az egész úgy kezdődött, hogy a 33 éves tanárt, Richard Hovant megvádolták azzal, hogy szexuális kapcsolatot létesített 16 éves diákjával – indít a Gawker. 2011-ben Hovan menyasszonya buktatta le őket, az asztalon már nyitva volt a síkosító is, amikor rájuk nyitott. A tanár nemrég tett vallomást a manhattani bíróságon, ahol azt mondta, vélhetően a macskája nyitotta ki a tubust, hisz ki tudja nyitni a hűtőt és a szekrényt is. Persze az ügyész résen volt, megkérdezte, vajon egy macskának szembeállíthatók-e az ujjai úgy, mint az ember hüvelykujja, ami elengedhetetlen egy ilyen tubus kinyitásához, de erre már csak motyogó választ kapott.

Hovan amúgy azzal magyarázta az in flagranti helyzetet, hogy a tanulásban segített a diáklánynak, és épp keresztrejtvényt fejtettek, amikor a menyasszony, Marina Bontkowski rájuk nyitott. Bontkowski szerint viszont a lány ekkor már szétvetett lábakkal fetrengett a kanapén, majd a nő berontásakor gyorsan eliszkolt, le a tűzlépcsőn. A védelem amúgy arra hivatkozik (mivel a lány menekülésére nincs magyarázatuk), hogy a lány azt se  tudja, a tanár körül van-e metélve, így nem is lehettek együtt. A vád kezében azonban sok a bizonyíték, többek között rengeteg forró beszélgetés sms-ben és a neten. A férfit vádolják gyermek veszélyeztetésével és nemi erőszakkal is.