A vádirat szerint J. György és a kisfiú négy éve az apai nagymamánál nyaralt két hétig. A báty mindennap délután, amikor nagymamájuk pihenni tért, vagy elment otthonról, berángatta a kisfiút a fészerbe, s arra kényszerítette, hogy orálisan elégítse ki őt. Az unoka testvér análisan többször megerőszakolta a gyereket – írja a Blikk.

A kisfiú minden egyes alkalommal, amikor unokatestvéremegalázta, könyörgött, sírt, s fájdalomra panaszkodott, de J. György ezzel nem törődött, tovább folytatta a megalázást. Sőt meg is fenyegette a gyereket: ha bárkinek elárulja, mi történt, a bandájával agyonverik. A végtelenségig meggyötört, megkínzott, megfélemlített kisfiú közel két évig őrizte titkát, végül szüleinek elmondta a borzalmakat. A pszichológiai vélemény szerint minden, amit a gyerek elmondott, az igaz. A gyermeknek a trauma feldolgozásában segített a helyi családsegítő szolgálat is.

J. Györgyöt első fokon 2 év 2 hónap börtönre ítélte a Szentendrei Járásbíróság, ez ellen az ügyészség és a vádlott is fellebbezett. Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője közölte: a másod­fokú tárgyalás májusban várható.