Egy 32 éves, dunaújvárosi nő képtelen volt feldolgozni, hogy elvették tőle a fiát. Végső elkeseredésében levetette magát a 9. emeletről – számolt be róla a Bors. A

A Táncsics Mihály utcai tízemeletes ház lakóinak beszámolója szerint az első emeleten lakó, öt hónapos terhes Ny. Karolina egy létrával felment a 9. emeleti lépcsőfordulóig, majd a korláton átmászva leugrott. Az újság helyszíni információi szerint Karolina másfél évvel ezelőtt vált el a férjétől. Van egy közös kisfiuk, akit a fiatalasszony mindenkinél jobban imádott. „A bíróság a válás után az apjának ítélte a gyereket, aki magával vitte Németországba. Láthatóan Karolina ebbe teljesen beleroppant" – tette hozzá a nő egyik ismerőse. A munkáját is elvesztette, időnként a piacon árult. Többször próbálta megölni magát, előfordult, hogy gyógyszereket vett be, és a nyolcadik emeletről is le akart egyszer ugrani, de azt sikerült megakadályozni. Mióta újra gyermeket várt, ismerősei reménykedtek benne, hogy letett öngyilkossági szándékáról. Kedden azonban magzatával együtt véget vetett életének. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a halálesetet.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy  06 80 820 111   telefonszámot! Online segítséget itt  kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.