Egyedül, cellájában kellett szülnie egy texasi rabnak, a gyerek belehalt

bd
2015.05.19. 09:35

A texasi Nicole Guerrero szövetségi keresetet nyújtott be Wichita megye, egy börtönben dolgozó nővér, illetve a megyei börtönegészségügyi hatóság ellen, ugyanis állítása szerint két éve egyedül, rettenetes körülmények között kellett világra hoznia gyermekét, aki szerinte emiatt halt meg, tudósít a WPTV.

Guerrerót 2012 júniusában kábítószerbirtoklásért tartóztatták le, majd napokkal később egy orvosi vizsgálat kiderítette, hogy nyolc és fél hónapos terhes. A kereset szerint, miután visszakerült a börtönbe, a hasa görcsölni és fájni kezdett, ám az ügyeletes nővér úgy döntött, hogy ezek nem szülési fájdalmak.

A nő visszakerült magánzárkájába, ahol a vajúdás egyre erősebb lett, de hiába könyörgött orvosi segítségért, nem foglalkoztak vele. Hajnali ötkor végül egy arra járó fegyőr nyújtott neki segítséget.

A világra jött baba nem lélegzett, a köldökzsinór pedig a nyakára volt tekeredve. Guerreró állítása szerint senki nem próbálta meg újraéleszteni a gyereket, akit elvettek tőle, majd később egy helyi kórházában halottá nyilvánítottak. Őt magát még mindig orvosi felügyelet nélkül, a cellában hagyták.

A perben érintett megyei hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben.