A 33 éves K. Attila ölte meg 58 éves édesapját kedden dunaújvárosi otthonukban. A police.hu híre szerint a férfit a rendőrök őrizetbe vették, beismerő vallomást tett. A szomszédok szerint a gyilkos drogos lehet.

A rendőrök kedden délután egy bejelentést követően találták meg az 58 éves férfi holttestét a Bartók Béla utcai lakásban. A helyszínen orvosszakértő bevonásával állapították meg, hogy gyilkosság áldozata lett.

Mint kiderült, a férfit egy vitát követően a saját fia, a 33 éves K. Attila ölte meg. A rendőrök őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi részletes beismerő vallomást tett.

A Ripost úgy tudja, az apa egy hónapja költözött be a lakásba fiával, aki a szomszédok szerint drogos lehet. Dunaújvárosban azt beszélik, hogy K. Attila a gyilkosságot követően egy bokorban bujkált, de két srác észrevette. Állítólag ők szóltak a rendőrségnek.

Kíváncsiak voltunk, pontosan hogyan történt a gyilkosság, de a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem tudott felvilágosítást adni.