A két zsaru 2013. április 8-án az izsáki rendőrösön verte agyon a lopás gyanúja miatt bevitt B. Józsefet. Az egyik rendőr első fokon életfogytiglant, míg társa 20 év fegyházbüntetést kapott. A per kedden másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott, ítélet pénteken várható.

Az erdélyi B. Józsefet azért keresték fel a rendőrök, mert egyik ismerőse bejelentette, korábban ő lophatta el motoros fűrészét háza pincéjéből. A 47 éves férfi teljesen részeg volt, amikor igazoltatták. Az egyenruhások élettársával együtt a tanyájához kísérték, hogy megnézzék, ott van-e a láncfűrész, de a nő közölte velük: házkutatási parancs nélkül nem mehetnek be. A két rendőr válaszul leteperte és megbilincselte B. Józsefet, majd bevitték az őrsre, ahol két órán keresztül vallatták. Először az elsőrendű vádlott B. Viktor kezdte el verni, amit akkor sem hagyott abba, amikor egy másik rendőr rászólt, hogy nagy baj lesz belőle. Hamarosan aztán társa, B. Csongor is beszállt. Ököllel ütötték a férfi arcát és a mellkasát, gumibottal sorozták, amikor pedig a földre került, megtaposták.

órákig szenvedett a félholt férfit

A félholtra vert B. József órákig feküdt hátrabilincselt kézzel a padlón, miközben a rendőrök tőle pár méterre az íróasztaluknál ültek.
„Fulladok! Meg fogok halni!” – mondta nekik a férfi, kínzói azonban csupán egy kis vizet adtak neki és felültették. B. József megpróbált felállni, de többször is összeesett, beverte a fejét, majd eszméletét vesztette. A rendőrök ekkor vizes ruhával kezdték borogatni a mellkasát, ami nem segített. Ezután kihívták a mentőket, akiknek azt mondták, hogy a férfi rosszul lett és nehézkes a légzésre. Áldozatuk többek között tüdőzúzódást, szegycsonttörést és sorozatos bordatöréseket szenvedett, már nem is tért magához. Halálát zsírembólia okozta.

Emberölésért ítélték el a zsarukat 

A Kecskeméti Törvényszék egyebek mellett különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen társtettességben elkövetett emberölésérét ítélte el a két rendőrt. B. Viktor első fokon életfogytiglant, míg B. Csongor 20 év fegyházbüntetést kapott. Két másik rendőrt ugyancsak elítéltek. Egyikük szintén bántalmazott egy vádlottat, a másik pedig nem lépett közbe a verésnél. Az előbbi rendőr 2 év, míg az utóbbi 8 hónap felfüggesztett kapott.

A fellebbezések miatt a per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott, ahol kedden elhangzott a vádbeszéd, a négy védő beszéde és a vádlottak is szóltak az utolsó szó jogán. A jogerős ítélet pénteken várható.