A vád szerint egy 43 éves férfi, Daniel McBride még áprilisban meggyilkolt egy 51 éves nőt. Az első tárgyalást most tartották, a bíróság figyelmeztette az esküdteket, hogy brutális részletek következnek, de az egyik nő elhányta magát, és összeesett. A Daily Mail csak pár információt közölt, de annyi biztos, hogy McBride erőszakoskodhatott a nővel. 

Majella Lynch az orvosszakértői jelentés szerint vérmérgezésben halt meg, miután egy samponos flakonnal erőszakoskodtak vele. McBride beismerte, hogy meglátogatta a nőt southamptoni otthonában, de azt állítja, hogy Lynch benne volt a szexben, nem történt erőszak. A férfi vallomásában elmondta, hogy ivott, és egy kis kokaint is felszívott, de neki csak egy átlagos este volt. Ennek ellentmond, hogy Lynch később mentőkért telefonált, majd kórházba szállították. Erős fájdalomra panaszkodott, a nővérnek elmesélte, hogy a férfi mit tett vele. 

McBride a bíróságon elmondta, hogy szereti az idősebb nőket, és a kemény együttlétek izgatják. Az is kiderült, hogy Lynch alkoholproblémákkal küzdött, részegen sebezhető volt, így egyáltalán nem zárható ki, hogy erőszak történt a közös megegyezéses szex helyett. A férfi szado-mazóra kényszeríthette.

A bíróság előre figyelmeztette a teremben ülőket, hogy egyeseket felkavarhat az ügy, de arra senki sem számított, hogy az egyik esküdt el is hányja magát a részletektől. A Telegraph azt írja, hogy a teremben ülő nő akkor lett rosszul, amikor McBride-nak megmutatták a 400 milliliteres samponos flakont. Az ügy pontos részletei nem ismertek, annyi biztos, hogy McBride tagadja a vádakat, ártatlannak vallotta magát. Mindenesetre Lynch olyan sérüléseket szenvedett a szex után, amibe belehalt. A szado-mazo után fertőzést kapott, amit a flakon okozhatott.