Egy eltűnt nő esete kísértetiesen hasonlít egy 36 évvel ezelőtti gyilkossághoz

2015.07.17. 14:47

Crystal Rogers még július 3-án tűnt el, azóta semmi hír róla. A Huffingtonpost viszont összefüggésbe hozta az ügyet egy közel 40 évvel ezelőtti gyilkossággal. 1979-ben Rogers egyik rokona tűnt el, később kiderült, hogy a férje végzett vele. 

A 35 éves nőről semmi hír. A barátja, Brooks Houck látta őt utoljára, az eltűnését pedig csak két nap után jelentette be a rendőrségen. Rogers autóját napokkal később találták meg egy Kentucky közeli parkolóban. Az amerikai nő pénztárcája és összes irata is a kocsiban volt. Nagyjából hasonló körülmények között tűnt el Crystal Rogers nagynénje 1979-ben. A 19 éves Sherry Ballard Barnes autóját szintén egy elhagyatott területen találták meg. Kiderült, hogy a nő terhes volt, és az elszenesedett holttestüket 3 évvel később azonosították a hatóságok. Akkor Barnes férjét gyanúsították, végül 1985-ben életfogytiglanra ítélték. A vád szerint a pár elhidegült egymástól, ezért a férfi, Edsel Barnes felbérelt valakit, hogy ölje meg a feleségét. 

A mostani ügynél egyelőre semmilyen bizonyítékot sem találtak, hogy Houcknak köze lenne élettársa eltűnéséhez, poligráffal is kihallgatták, de az eredmény nem egyértelmű. Rogers anyja azt nyilatkozta, hogy a férfinak nincsenek érzelmei, mindent ugyanúgy csinál, ahogy eddig. Houck ártatlannak vallja magát. A nyomozás jelenleg is zajlik.