horoszkóp

Az Ószövetségre hivatkozva tartottak szexrabszolgaként egy tini lányt

2015.08.23. 13:54

A Mirror ír arról a bűntettről, amiről még a rendőrök is úgy nyilatkoztak, hogy rég láttak ennél förtelmesebb szexuális bűncselekményt. Egy fiatalkorú lányt öt évig tartott bezárva egy házaspár Port St. Lucie-ben, Floridában. 13 évesen, anyja halála után került a lány Johnsonékhoz, ahol a férfi már néhány nap elteltével zaklatta szexuálisan, valamint "mester"-nek hívatta magát és adott a lánynak egy gyűrűt, ezzel jelezve, hogy hozzá tartozik. A kislányt rendszeresen szexre kényszerítették, azt mondták neki csak így illeszkedhet be a családba, ha pedig ellenkezett, akkor a nő megverte. A lány iskolába sem járhatott, elzárva kellett élnie magántanulóként, ahol a férfi oktatta, aki leginkább az Ószövetségből olvasott fel részelteket, amik szerinte alátámasztották a viselkedésüket. A tini lány sosem telefonálhatott, és azt is megmondták mit kell mondani az orvosnak, ha az a szexuális életéről kérdezte volna. A nevelőszülőknek egyébként négy fia is van, de a vizsgálatok alapján egyiket sem zaklatták szexuálisan. A lány az után tudta jelenteni az esetet a rendőrségen, hogy a nagyanyjától kapott egy repülőjegyet Ohioba