A 36 éves Roman Torac egymás után hatszor erőszakolt meg egy 29 éves nőt, majd bement a londoni rendőrkapitányságra, ahol közölte az egyenruhásokkal, hogy van egy nagy problémája. Ennek mibenlétét viszont már nem tudta elmondani, mivel szlovák az anyanyelve, és nem beszél túl jól angolul. A Mirror Online szerint a férfi ezért jobb híján a Google Translate-be pötyögte be: „ma reggel megerőszakoltam egy lányt”.

A brutális támadás április 5-én Manchesterben történt. Roman Torac megvárta, amíg a nő barátja elment dolgozni, majd a saját otthonában rontott rá. Áldozatának először sikerült bemenekülnie előle egy szobába, mire megfenyegette, hogy kinyírja, ha nem jön elő. Amikor kinyitotta az ajtót, a hajánál fogva rángatta ki a helyiségből, és megerőszakolta.

A férfi nem érte be ennyivel, megkötözte őt, betömte a száját, aztán kést fogott rá, és közölte vele: „már halott vagy”. Ezután azonban felöltöztette a nőt, aki azért azt hitte, megpróbáltatásai talán véget érnek, de a java csak utána jött. Torac levágta róla a ruháit, és újra szexre kényszerítette. Egy ponton azt is mondta neki, hogy az egész az ő hibája, illetve hogy teherbe fogja ejteni. Végül egymás után hatszor követette el rajta erőszakot. Kínzásával csak akkor hagyott fel, amikor a nő a fojtogatás hatására eszméletét vesztette.

Roman Torac még aznap Londonba utazott, ahol egy rendőrőrsön a Google Translate segítségével adta elő, hogy mit tett. Ügyvédje szerint nem előre megfontolt szándékból cselekedett, csupán elvesztette a kontrollt, mert előtte nagy mennyiségű piát küldött le. Az erőszakolót a bíróság 8 év börtönbüntetésre ítélte.