A Daily Mail is beszámolt annak a harminc éves, brit iskolai segítőnek a történetéről, akit (akkoriban) tizenöt éves diákjának megrontása miatt állítottak bíróság elé. Caroline Berriman pont kétszer olyan idős, mint a fiú, akit nem neveztek meg (annyit lehet róla tudni, hogy a manchesteri Abraham Moss Community Schoolban tanul, körülbelül 1600 társával), viszont az mondja, hogy két hónapig tartó viszonyuk egy életre komoly sebeket ejtett a lelkén. Például azzal, hogy a nő közölte vele: teherbe ejtette.

Berriman most fellélegezhet: a börtönt megúszta, noha beismerte, hogy többször is szexelt fiatalkorúval. A fiú szerint ez botrányos, kapcsolatuk során pedig a nő két éves lánya már apunak kezdte őt szólítani. A történetet angolul már összefoglalták kedvenc tajvani animátoriaink, a videó alatt mi is további részleteket közlünk.

Az ügyről még azt lehet tudni, hogy a nő a Facebookon kereste meg a fiút, elkérte a számát, nem sokkal később meg már együtt tévéztek és autózgattak. Miközben azért matekra és angolra tanította. A fiú végül elmondta a dolgot a testvérének, de az anyja is rájött, mi folyik. Berriman azt akarta, hogy együtt szökjenek meg valahová, mert ha nem, „az összetörné a kislánya szívét”.

Hát, végül nem ez lett belőle, hanem felfüggesztett börtön, és 250 órányi közérdekű munka. Természetesen soha többé nem veheti fel a kapcsolatot a fiúval.