Egy 24 éves tarnazsadányi férfi élettársa már egy éve élhetett mellette rettegésben. A férfi több mint százszor bántalmazta, szeptemberben egy vascsővel verte majdnem halálra. A nő, majdnem egy napig szenvedett, mire a férfi segítséget hívott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett, valamint más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves tarnazsadányi lakos ellen - írja a Police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. szeptember 6-a 23 óra és 2015. szeptember 7-e 2 óra közötti időben Budapest VIII. kerületi lakásában egy fémcsővel bántalmazta élettársát. A 24 éves férfi azonban 2015. szeptember 7-én csak az esti órákban mentőt hívott, mert félt attól, hogy a nő sérüléseibe belehalhat. A kórházban az ügyeletes orvos megállapította, hogy a sérülések 8 napon túl gyógyulóak, ezért értesítette a rendőrséget. A rendőrök kihallgatták a nőt, ő azonban a férfit védve sérülései okának nem a bántalmazást jelölte meg.

A nyomozás eredményeként a józsefvárosi rendőrök megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az elmúlt 4 évben - hozzávetőlegesen száz alkalommal - különböző módokon fizikailag bántalmazta és lelkileg terrorizálta a vele közös háztartásban élő nőt. A gyanúsítottat a nyomozók 2015. október 7-én 15 óra 30 perckor lakása közelében elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. október 9-én elrendelt.