Az albertirsai T. Róbert szombaton hajnalban Cegléden lendült akcióba. Előbb a helyi vasútállomáson rugdosott össze egy férfit, majd a város egyik utcájában akart megerőszakolni egy nőt – derül ki a police.hu híréből.

Az első támadás 3 óra 30 perc körül történt. Egy albertirsai férfi éppen jegyet vásárolt egy automatánál a vasútállomáson, amikor T. Róbert elgáncsolta, majd többször megrúgta. Ő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A verekedő nem sokkal később, 4 óra 10 perc körül Cegléd egyik utcájában hátulról urgott rá egy nőre, aki a földre került. Ott aztán dulakodni kezdtek egymással. A nő ugyan fel tudott állni, de T. Róbert ismét elkapta, a falhoz nyomta, megfogta a nyakát és csókolgatni kezdte. A férfi áldozata kabátját is letépte, és azt mondta neki, hogy szexelni akar vele. A nőnek végül sikerült kiszabadulnia az erőszakoskodó szorításából, majd elmenekült.

A ceglédi járőrök rövid időn belül a helyszín közelében fogták el T. Róbertet, aki gyanúsítottként hallgattak ki. Vele szemben testi sértés bűntett kísérlet és szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.