Gyerekeket és benzinkutat is kirabolt egy férfi Budapesten

2015.10.20. 07:26

Egy nap alatt négyszer rabolt a fővárosban a 29 éves K.Károly, áldozatai között gyerekek is vannak. A Police.hu  közleménye szerint a férfi délelőttől estig szinte megállás nélkül rabolt, míg este sikerült elfogni a rendőröknek, miután egy XIII. kerületi benzinkút dolgozóit késsel megfenyegette és elvitte a bevételt. 

K. Károly 2015. október 19-én 11 óra 15 perc körüli időben a Budapest XIV., Thököly út és Hungária körút kereszteződésében késsel megfenyegette a sértettet, majd mobiltelefonját eltulajdonította és ismeretlen helyre távozott.

Alig egy óra múlva,  12 óra 30 perc körüli időben a Budapest, XIV., Bosnyák téren beszélgetést kezdeményezett két sértettel, akiktől színlelt indokkal mobiltelefonjaikat elkérte. A sértettek a férfinél egy fegyvert vagy annak utánzatát látták, ezért engedelmeskedtek neki. A gyanúsított az eltulajdonított mobiltelefonokkal ismeretlen helyre távozott.

Nem sokkal később - 2015. október 19-én 13 óra 45 perckor - K. Károly a Budapest, X., Kőbányai úton található egyik gyorsétteremben megismerkedett két gyermekkorú sértettel, majd együtt bementek a mosdóba, ahol elkérte a mobiltelefonjaikat. A sértettek a férfi erőfölényét látva mobiltelefonjaikat átadták, amelyeket eltulajdonítva a gyanúsított távozott a helyszínről.

A gyanúsított megalapozottan gyanúsítható még egy negyedik rablás elkövetésével is, amelyet 2015. október 19-én 21 óra 40 perc körüli időben a Budapest XIII., Pap Károly utcában található benzinkúton követett el. A gyanú szerint az ott dolgozó alkalmazottakat egy késsel megfenyegette, majd a kasszában lévő pénzt eltulajdonítva elmenekült a helyszínről.

A 29 éves budapesti férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának és a Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói 2015. október 19-én 23 óra 20 perc körüli időben a Budapest X., Gergely utca – Diósgyőri utca kereszteződésében elfogták és előállították.