horoszkóp

Kalapáccsal verte szét élettársa fejét, elmegyógyintézetbe megy

2015.10.23. 07:50

Börtön helyett az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) kerül az a mélykúti férfi, aki 2013-ban egy kalapáccsal verte szét élettársa fejét . Azt állította Isteni sugallatra cselekedett, és így akarta megtisztítani a nő lelkét a gonosztól.

Miután G. József az asszony fejét szétverte a vádirat szerint a holttest mellett imádkozni kezdett, majd feltakarított, átöltözött, visszament egy kicsit dolgozni, végül elhozta a gyereket az iskolából. A férfi végül úgy bukott le, hogy egyik ismerősének beszélt a gyilkosságról.

Az elmeorvosi szakvéleményből kiderült, hogy G. József elmebetegségben, lélekhasadásos elmezavarban szenved és szenvedett akkor is, amikor megölte élettársát. A Kecskeméti Törvényszék a férfi kényszergyógykezelését rendelte el és felmentette az emberölés vádja alól.