A Magyarországon élő, jelenleg 62 éves román állampolgár éveken át rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát. A Szegedi Ítélőtábla szerdán jogerősen 13 és fél év fegyházbüntetésre ítélte.

A férfi 2003-ban egy romániai faluban élt együtt az akkor nyolcéves kislány anyjával. A gyerekkel először a nyár folyamán erőszakoskodott, majd ígéretekkel és fenyegetésekkel vette rá, hogy ne szóljon senkinek a történtekről. Ezután már heti rendszerességgel fajtalankodott a kislánnyal.

Amikor a gyerek anyja megtudta, hogy mi történt, kérdőre vonta a férfit, aki válaszul megverte az asszonyt. A vádlott később azzal állt elő, hogy egyszerre akar mindkettőjükkel lefeküdni, és megfenyegette őket, hogy elvágja a torkukat, ha nem teljesítik a kérését. A kislány kétszer is teherbe esett tőle. Először elvetélt, majd 2009 februárjában –14 évesen – egy lánygyereknek adott életet.

A család közben Magyarországra költözött, de az erőszaknak csak az vetett véget, hogy a férfi élettársa a rendőrséghez fordult. A román állampolgárt a bíróság nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek.