Terry Kemp élete hajszálon függött a bamakói luxusszálloda elleni, 27 halálos áldozatot követelő terrorakció során. A Daily Mail beszámolója szerint a floridai férfi az ebédlő egyik asztala alatt bújt el, miközben a fegyveresek válogatás nélkül ölték halomra az embereket. Olyan közel volt a hozzájuk, hogy szabályosan beterítették a töltényhüvelyek, de a csodával határos módon nem szúrták ki ottlétét.

"Tudtam, hogy halott vagyok"

– idézte fel ABC-nek az amerikai külügyminisztériumnak dolgozó férfi.

Amikor a támadók behatoltak a Radisson Blu Hotel bejáratán, és tüzet nyitottak az őrökre, Terry Kemp rögtön tudta, hogy terrortámadás zajlik. Egy kollégája is vele volt, együtt rohantak a szálloda belseje felé. 

A fegyveresek végig ott voltak a nyomukban, egyfolytában lőttek, és egy kézigránátot is bevetettek. A férfi az ebédlőbe menekült, ahol egy asztal alatt rejtőzött el. Ekkor hasított bele a felismerés, hogy ezt tutira nem fogja megúszni. Csak a családjára tudott gondolni.

Terry Kemp a rejtekhelyéről látta az őt kereső terroristák fekete bakancsos lábait, és hallotta, ahogy suttogva beszélnek egymással. Szerinte azért nem néztek be az asztal alá, mert azt hihették, hogy már kimenekült. Szitává lőtték a szobát, majd továbbálltak. A férfi ezután a helyiségben gomolygó füst leple alatt szaladt be a konyhába, ahonnan felhívta az amerikai nagykövetség biztonsági szolgálatát. Végül ők hozták ki az épületből.