A 21 éves Jordan Jacobs négy napig hagyta kétségek között őrlődni családját, akik már a legrosszabbra gondoltak. Először csak azt mondta, hogy nem láthatja őket többet, aztán hozzátette, hogy egy helyi férfi egy szigetre vitte, de nem hagyja elmenni. Mint kiderült, a sztori több ponton is sántított. A brit turistára csütörtökön, meglehetősen kótyagos állapotban találtak rá egy strandon. Eltűnésére a következő magyarázattal szolgált:

„egy kicsit túlzásba vittem a bulit.”
 

A Dail Mail szerint a férfinak arra is volt indoka, hogy miért nem kereste szeretteit: lemerült a mobilja, töltő meg nem volt nála.

Mint arról beszámoltunk, hősünk szombaton a Facebookon írta meg anyjának, hogy sajnos többé nem láthatja a családját. Később aztán Ko Phi Phi Don egyik éttermében kérte kölcsön egy ciprusi turista mobilját, hogy visszahívassa magát, majd előadta: egy helyi férfi vitte a szigetre, és fél tőle, mert nem akarja elengedni. A daganatos betegségben szenvedő Debbie Jacobs érthető módon nagyon aggódott a fiáért. Még a soron következő gyógykezelését is ki akarta hagyni, hogy Thaiföldre utazhasson.

Jordan Jacobs képtelen volt megindokolni, hogy mi indokolta a riasztó üzeneteket. Barátai úgy vélték, hogy talán poénnak szánta az egészet, de aztán visszaütött a dolog.

Nem igazán tudom felidézni minden részletét annak, amit mondtam. Nem volt töltőm néhány napig, és fogalmam sem volt róla, hogy közben mi történik.

A thai rendőrök csütörtökön reggel, egy strandon találtak rá, ekkor szembesült vele, hogy az internet tele van az eltűnéséről szóló hírekkel. „A rohadt életbe, ez tiszta őrület” – gondolta ekkor.

Jordan Jacobs a történtek ellenére nem érezte úgy, hogy most már illene beszélnie a családjával. Testvére szerint anélkül lépett le a rendőrségről, hogy felhívta volna őket. Csütörtökön viszont legalább kiírta a Facebookra, hogy jól van, ne aggódjanak érte, és a szülei csak túlreagálták az egészet.