A People.com szerint a 40 éves Stephen Howells és barátnője, a 26 éves Nicole Vaisey összesen hat kislány szexuális kizsákmányolása miatt állt a bíróság elé. A vád szerint egy amis testvérpárt is elraboltak, hogy aztán különféle beteg szexjátékokra kényszerítsék őket. A bíró kemény büntetést szabott ki rájuk, hogy mást már véletlenül se tudjanak bántani: a férfi 580, míg a nő 300 év börtönbüntetést kapott.

A New York állam északi részén élő pár 2014 augusztusában a családjuk farmja melletti zöldségesstandtól vitte el a két amis lányt, akik akkor még csak 6 és 11 évesek voltak. A tervük az volt, hogy szexrabszolgát csinálnak belőlük. Erről végül azért mondtak le,  mert elúsztak a házukban lévő hangszigetelt cella építésével. Attól tartottak, hogy a szomszédok meghallják a megerőszakolt gyerekek sikoltozását, ezért egy nap után inkább elengedték őket.

„Az a fenyegetés vagytok, amitől a szülők minden nap féltik a gyerekeiket. Ti vagytok a rémálom, amit a gyerekek soha nem felejtenek el”

– mondta rémtetteikről Glenn Suddaby bíró.

Howells – akit idén májusban 21 rendbeli szexuális kizsákmányolás, illetve gyermekpornográfia birtoklása miatt ítéltek el – a bíróságon elismerte, hogy 2012 decemberében négy másik lányt is szexuálisan zaklatott. Az ítélethirdetés előtt a pár mindkét tagja bocsánatot kért az áldozatoktól. 

„Csak annyit szeretnék mondani, hogy a gonoszság, amit tettem, csak az én hibám. Az áldozatok nem tettek semmi rosszat. A dolgok, amik velük történtek, a saját betegségem miatt voltak, és csak remélni tudom, hogy egy napon képesek lesznek továbblépni” – mondta el a letartóztatása előtt ápolóként dolgozó férfi.

Nicole Vaisey ügyvédei az eljárás során azzal védekeztek, hogy a nő sajátos viszonyban volt a párjával, gyakorlatilag rabszolgája volt a férfinek, ezért attól tartott, hogy Howells ellene fordulhat.

A férfi szintén megpróbálta tisztára mosni barátnőjét. Azt állította, hogy csak kihasználta, és az ujja köré csavarta őt. Vaisey viszont nem akarta megúszni tettei következményeit. 

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam, mennyire sajnálom. Tudom, hogy az emberek azt fogják gondolni, hogy csak az enyhítésre hajtok, ez azonban nem igaz. Őszintén szólva bármire képes lennék, hogy visszafordítsam a kárt, amit okoztam, de nem tehetem.”

A párnak január 5-én a megyei bíróságon is lesz egy köre, ahol egyebek mellett emberrablás miatt kell felelniük, de a lényegen ez már nem változtat. Hátralévő életüket a rácsok mögött fogják leélni.