A vádirat szerint a most 37 éves F. Rajmund még középiskolásként ismerkedett meg az akkor 48 éves, Csapiban élő B. Istvánnal. Hamarosan homoszexuális viszony alakult ki közöttük, ami egy idő után kényelmetlen lett a fiúnak. 1996-ban végül társa biztatására lőtte fejbe a férfit, hogy megszerezze az értékeit. A vádlottat 19 évvel a gyilkosság után, tavaly nyáron fogták el. A pere kedden kezdődött a Zalaegerszegi Törvényszéken.

F. Rajmundot előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják. Őt és felbujtással vádolt társát, a 43 éves Cs. Demetert vezetőszíjon, lábbilincsben vezették be a tárgyalóterembe. F. Rajmund az 1990-es évek végén, majd egy 2014-es tanúkihallgatáson is tagadta, hogy köze lett volna az esethez. Tavalyi elfogása után ugyan beismerő vallomást tett, de ezt most visszavonta, és azt állította, nem ő lőtte le B. István.

Évekig folytattak viszonyt

A vádlott 15 évesen ismerkedett meg későbbi áldozatával. A vadászként, preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó B. Istvánnal eleinte csak találkozgattak, de aztán homoszexuális viszony alakult ki közöttük. A férfi gyakran megvendégelte és alkalmaként 2-300 forintot is adott neki. F. Rajmund számára 1996-ban vált kellemetlenné a kapcsolatuk, amiről Cs. Demeternek is beszámolt, a párfogója anyagi körülményeivel együtt. Cimborája erre azt javasolta, hogy ölje meg a vadászt, hozzák el az értékeit, és osztozzanak meg az eladásukból származó pénzen.

Egy fejlövéssel ölte meg

Cs. Demeter néhány nap múlva egy légfegyverből átalakított, a nyilvántartásokban nem szereplő fegyvert és két lőszert adott a fiúnak, aki ezt magával vitte B. István házába. F. Rajmund a vacsora és a szex után lépett akcióba. Megvárta, amíg a férfi elaludt, mellé lépett, majd egy halálos fejlövéssel végzett vele. A fiú a gyilkosság után kivette a fegyverszekrényből az áldozat sörétes és golyós fegyverét, aztán egy színes tévével, egy videomagnóval, két gumiabronccsal és egy fényképezőgéppel együtt bepakolta áldozata autójába, majd Berzencére hajtott. Másnap a barátjával együtt ásták el a sörétes fegyvert, a kocsit pedig Vízvárra vitték, ahol később szétbontották és alkatrészenként adták el.

Ismerősére terelte a gyanút

A rendőrségnek az első nyomozás során nem sikerült gyanúsítottat találnia. A fordulópontot az hozta meg, hogy 2012-ben előkerült B. István egyik elásott fegyvere Somogyudvarhely közelében. Ekkor már könnyebb dolguk volt, a földterület ugyanis Cs. Demeterhez volt köthető. F. Rajmundot 2014-ben tanúként hallgatták ki az ügyben, majd tavaly nyáron őrizetbe vették. Akkor azt állította, hogy a gyilkosságot egy régi ismerőse követte el. Balszerencséjére azonban a névével és arcképével körözött férfi maga jelentkezett a rendőrségen, hogy tisztázza magát. Miután kiderült, hogy tényleg nem volt szerepe az ügyben, megszüntették ellene az eljárást. F. Rajmundnak viszont a történtek miatt az emberölés mellett hamis vád miatt is felelnie kell a bíróságon.

Visszavonta a vallomását

A vádlotton az elfogásakor poligráfos vizsgálatot végeztek. Bírósági meghallgatásán most azt mondta, a rendőrök kérték meg rá, hogy vesse alá magát az eljárásnak, ő meg csak „segíteni” akart nekik. Állítása szerint kimerülten, éhesen, kevés alvás után tett beismerő vallomást, ezért azt a keddi tárgyaláson visszavonta, és csupán annyit ismert el, hogy a gyilkosság előtti időben járt az áldozat házában.