A stuff.co.nz szerint V. Gergő hétfőn a Mount Rolleston északi oldalán, az Arthur's Pass nemzeti parkban szenvedett balesetet. Az egyébként gyakorlott mászónak számító férfi ereszkedés közben esett el a laza, kavicsos talajon, majd lecsúszott egy hófolton, és 50 méter zuhanás után egy sziklás területen lelte halálát.

A pécsi származású, de Új-Zélandon élő hegymászó két társával mászta meg a 2275 méter magas hegyet. A vasárnap éjszakát a csúcs közelében töltötték, majd hétfőn reggel a megszokott ereszkedő útvonalon indultak lefelé. Ekkor történt a tragédia.

A beszámolók szerint a magyar férfi társait szabályosan sokkolták a történtek. A balesetet követően rövid időn belül sikerült lejutniuk V. Gergőhöz, de nem tudtak rajta segíteni. A csapatért mentőhelikopter indult a helyszínre, majd egy mentős csörlővel ereszkedett le hozzájuk. Elmondása alapján a hegymászó "jelentős sérüléseket" szenvedett a zuhanástól, ezért már csak a halálát tudta megállapítani. A mentőcsapat először a másik két férfit hozta le a hegyről, majd visszarepült a holttestért.

V. Gergő a New Zealand Alpine Club nevű hegymászóklub aucklandi szekciójának népszerű tagja volt. Az elmúlt fél évben tucatnyi hegycsúcsot hódított meg.

"Nagyon szomorú, hogy valaki, aki ennyire élvezte a hegyeket, egy ilyen tragikus balesetet szenvedett"

– fogalmazott Sam Newton, a klub vezetője. 

A férfi holtteste jelenleg Arthur's Passban, egy kis hegyi faluban van, de később Christchurch városába szállítják, ahol halottkém vizsgálhatja meg. A helyi hatóságok egyelőre nem tudták elérni az elhunyt magyar hozzátartozóit.