Ahogy arról korábban beszámoltunk, az eset 2014 márciusában egy baranyai pékségben történt. A vádlottak a műszak végén egy sűrített levegős pisztollyal takarították a gépeket, amikor egyiküknek az a hülye ötlete támadt, hogy „fújják fel” fiatal kollégájukat. A fiú pokoli kínokat élt át miattuk, a félresikerült tréfa akár az életébe is kerülhetett volna. 

"Szörnyen jajgatni kezdett, amikor tele volt levegővel, s ekkor már nem nevetett senki"

– idézte az egyik szemtanút korábban a Bors. 

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott két munkatársát hívta segítségül az akcióhoz, ők teperték le az áldozatot a földre. Miután lehúzták róla a nadrágját, a 23 éves S. J. egy határozott mozdulattal a végbelébe nyomta a pisztoly elejét, majd sűrített levegőt fújt bele.

belehalhatott volna a fiú

Az áldozat az esetet követően egyből a kórházba ment. Mint kiderült, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az igazságügyi orvosszakértő szerint ugyanakkor a befecskendezés megrepeszthette volna a végbelét, életveszélyes sérülést okozva neki. A fiatalembert akkora trauma érte, hogy pszichológushoz fordult.

A vádlottak megbánták

A három férfi az eljárás során elismerte, hogy hibázott. Saját bevallásuk szerint megbánták tettüket. Az elsőfokú bíróság személyi szabadság megsértésének bűntettében és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki őket bűnösnek. Az elsőrendű vádlott 2 év, a másodrendű 1 év 6 hónap, míg a harmadrendű 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért fellebbezett, ezért az ügy Pécsi Ítélőtáblára került. 

Jogerős az ítélet

Az ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa a vádlottak cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős

– közölte szerdán a bíróság sajtóosztálya.