Március 7-én, helyi idő szerint reggel kilenc óra körül hívták a rendőrséget egy Texas állambéli autópályaszakaszhoz, mert óriási közlekedési fennakadást okozott egy meztelen nő. Az illető nevét nem hozták nyilvánosságra, ám azt tudni lehet, hogy huszonöt éves, és elég valószínű, hogy kocsijával két cserbenhagyásos gázolást követett el, mielőtt az autópálya felé vette az irányt, hogy ott az autóját hátrahagyva, ruhátlanul kezdjen sétálni.

Ott is legalább egy balesetet okozott (három kocsi csapódott egymásba), és emiatt, illetve az őt kerülgető járművek miatt a kérdéses útszakasz közlekedése teljesen bedugult. A nő végül felmászott egy teherautó tetejére, és ott két órán keresztül táncolt.

A segítségére érkező csapatokkal eleinte nem akart együttműködni, de a mentőket nem ezért rázta meg rendkívüli módon az eset.

Az volt a legnehezebb, hogy a méltóságát tiszteletben tartva segítsünk a betegnek, és biztonságosan juttassuk le onnan. Nagyon nehéz volt nyugodtan viselkedni, amikor a mellettünk elhajtó emberek kiabálnak, és csúfondáros megjegyzéseket tesznek.

Végül sikerült meggyőzniük, hogy szálljon be a tűzoltók mentőkosarába.