Március 15-én, kedden reggel felrobbant egy kocsi Berlin Charlottenburg városrészében, írj a BBC. A helyszínre érkező tűzszerészek megvizsgálták a jármű maradványait, és egyelőre úgy tűnik, hogy az autóra kívülről erősítettek egy robbanószerkezetet, és szándékosan robbantották fel.

A környéken élőket a vizsgálat idejére rendőrség felkérte, hogy maradjanak otthon, ne menjenek ki az erkélyre; a környező utcákat lezárták. Mostanra a roncsot veszélytelennek nyilvánították, így ezt az intézkedést feloldották. Úgy tudni, a kocsi vezetője - aki meghalt a robbanásban - a városközpont felé tartott.

A Der Tagesspiegel című berlini lap szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autóban csak a sofőr, egy férfi utazott, aki a robbanás után még ki tudta szabadítani magát a roncsok közül, de a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Bild című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a robbantásos merénylet nem terrortámadás volt, hanem valószínűleg szervezett bűnözői csoportok közötti leszámolás állhat a háttérben, írja az MTI.

Frissítés: A Bild arról is ír, hogy az autót egy 43 éves férfi vezette, akit a rendőrség droggal kapcsolatos és erőszakos bűncselekmények miatt már ismert. A lap úgy tudja, a jármű tulajdonosa egy nő, akinek török hangzású neve van.

A nem sokkal nyolc óra előtt történt esetet gyilkossági csoport vizsgálja. Egy környéken élő ember beszámolója szerint a robbanás erejébe a padló is beleremegett a lakásban. A Volkswagen Passat a robbanás erejétől összevissza sodródott, nekiment egy parkoló Porschénak is, végül egy metrómegálló közelében állt meg.