A hvg.hu azt írja, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szerint három magyar könnyű sérültje is van annak a spanyolországi buszbalesetnek, ami vasárnap reggel történt, és amiben tizennégyen elhunytak. 

A három magyar fiatalról pontos adatokat egyelőre nem tudni, csupán annyit, hogy egy 20 éves lányról, valamint egy 23 és egy 24 éves fiúról van szó, és mindhármukat kórházban kezelik.

A szóvivő szerint a barcelonai főkonzulátusnál érdeklődhetnek a hozzátartozók. A külképviselet ügyeleti száma 0034 629 745 593.

Update:

A hirado.hu ezzel szemben úgy tudja, a balesetben nem három, hanem csak egy magyar fiatal sérült meg, egy 24 éves fiú, akinek mindkét keze eltört, és azt mondta, ő volt az egyedüli magyar a buszon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője, Menczer Tamás, a Velvetnek azt mondta, hogy a nap folyamán azt a tájékoztatást kapták egy spanyol kórházból, hogy egy magyar fiú került hozzájuk, akinek mindkét karja eltört. A barcelonai magyar főkonzulátus munkatársa telefonon is beszélt a fiúval, aki azt mondta, a buszon nem ült más magyar, vagyis a halálos áldozatok között biztosan nincs magyar.

A magyar lányról végül kiderült, hogy nem magyar állampolgár, a másik fiúról pedig az, hogy nem ült a buszon.

A 24 éves fiú a többi buszon utazó fiatalhoz hasonlóan Erasmus ösztöndíjjal van kint Spanyolországban.