Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelhetnek vádat az ellen a nő ellen, aki 2015. október 19-én az egyik miskolci lakótelepen hagyta ott kétéves kisfiát. A Velvet a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától úgy tudja, hogy a nyomozást lezárták, és vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.

A történetr azért is figyelt fel mindenki, mert az anyát sokáig sehogyan sem tudta elérni a rendőrség, ezért először a police.hu-ra került ki egy felhívás, amiben arról írtak, hogy valaki

elvesztett egy kisfiút.

A kétéves gyerek aztán kórházba, végül nevelőszülőkhöz került, és a megyei kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Gyámügyi Osztályának döntése után fél évig még biztosan is ott marad.

A gyerek anyjának egyébként összesen 6 gyereke van, de egyiket sem ő neveli, pedig a Velvetnek korábban arról beszélt, hogy kétéves kisfiát mindenképpen szeretné majd visszakapni.