A keszthelyi Viviera Beach nevű szórakozóhelyen bulizott az a három garabonci férfi, akik szombaton hajnalban egy szeretkező párra támadtak a parton. A gyanú szerint egyikük megerőszakolta a 17 éves lányt. 

A Velvet úgy tudja, hogy először fényképeket készítettek a párról, majd arra próbálták rávenni őket, hogy még intimebb felvételeket forgathassanak róluk. Mivel ebbe egyikőjük sem akart belemenni, a fiút megverték és elkergették, az egyik férfi pedig megerőszakolta a lányt, miközben két barátja nézte. A továbbiaknak csak az vetett véget, hogy a fiú a rendőrökkel ment vissza a partra.

Az egyik férfi ügyvédje a Velvetnek elismerte, hogy a három férfi a lány ittasságát használta ki, de az még egyelőre kérdés, hogy kinek milyen szerepe volt.

Védencem nem tett beismerő vallomást. Azt állítja, hogy nem is ő, hanem egyik barátja követte el a szexuális erőszakot

– mondta Slezák József ügyvéd, aki azt a 27 éves férfit képviseli, akit tettesként gyanúsítanak.

A védő azt egyébként cáfolta, hogy a megerőszakolt lány barátját durván összeverték volna, a fiún a látlelet szerint nem volt külsérelmi nyom.

A bíróság a két 21 éves férfit és 27 éves társukat hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.