horoszkóp

A mocskolódás miatt lépett elő Kiss László és társainak áldozata

2016.05.07. 20:06

Kiderült, hogy mégsem hunyt el Kiss László egykori úszókapitány és két társának áldozata. Takáts Zsuzsanna több héttel az 55 évvel ezelőtti üggyel kapcsolatos botrány kirobbanása után jelentkezett a RTL Klubnál, és a vele készült interjút a Fókusz Plusz szombat esti adásban láthatták a nézők. 

A most 73 éves asszony, akinek kilétét jogi képviselője igazolta, azért döntött úgy, hogy beszél a fél évszázaddal ezelőtt történtekről, mert zavarta, hogy "holtában pocskondiázzák". Takáts Zsuzsanna az interjúban nemcsak azt tagadta, hogy könnyűvérű lány lett volna, de az állítás sem igaz, hogy nevelőapja befolyásos lett volna, hiszen cipészként dolgozott, édesanyja pedig adminisztrátor volt.  A nevelőapját a tárgyalás előtt egyébként megpróbált lefizteni, és valaki meg is verte, de ő azt mondta, hogy kitartanak. 

A háromdiplomás nagymama eddig azért hallgatott, mert volt férjének ugyan korábban beszélt az erőszakról, de a fiának nem, meg akarta ettől kímélni. Arról, hogy ennyi év után az egész ország értesült az ügyről, egykori házastársától tudta meg, és először megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy halottnak hiszik.

De kezdjük az elején. Takáts Zsuzsanna az erőszak előtt két héttel lett 18 éves, és addig nagyon szigorú szabályok szerint élt. Miután letette az érettségit, a barátnőivel egy kicsit szerettek volna lazítani az érettségi és a felvételi közti időszakban, és elmentek a margitszigeti Sportuszodába. Itt elegyedett szóba Lantos László úszóval, akivel teljesen átlagos dolgokról beszélt, és nem is feltételezett róla semmi rosszat. Amikor pedig Lantos meghívta a közeli szolgálati lakásába, gyanútlanul utánament. Pár perccel később megjelentek a többiek is. Takáts Zsuzsanna állítása szerint először azt hitte, csak rá akarnak ijeszteni, és könyörögni kezdett. Ezután megtörtént az erőszak, ami után gyógyszert adtak neki, hogy "jobban érezze magát",  és azt mondták, mosakodjon meg ecetes vízben. 

Takáts a barátnőinek először nem mondott semmit, bár ők sejtették, hogy valami baj van. Egyikük addig faggatózott, amíg 3 nappal később mindenre fény derült, és együtt mentek el a rendőrségre. Másnap a rendőrök azzal a hírrel keresték fel, hogy elfogták a három fiút, és mind beismerték a tettüket.

Az fiatal áldozatnak az eset után három-négy évbe tellett, amire össze tudta szedni magát, gyógyszert kellett szednie, ideggyógyászatra járt, és öt év kellett ahhoz, hogy ismét megbízzon a férfiakban, ekkor ismerkedett meg későbbi férjével, akivel a válás után is nagyon jó kapcsolatot ápol. 

Ami az 1962-es ítéletet illeti, Kiss László és két társa áldozatuk szerint sokkal kevesebbet kaptak mint megérdemeltek volna, főleg, hogy a rendőrség szerint más lányokkal is erőszakoskodtak, de hát élsportolók voltak. Takáts Zsuzsanna megbocsájtani pedig azért nem fog az egykori úszókapitánynak, mert soha nem is kért bocsánatot. 

Az RTL Klub az ügy többi szereplőjét is megkereste, és amennyiben nyilatkozni akarnak, ennek is teret adnak majd.

A Kiss-ügy

A Privátkopó.hu 2016. április ötödikén nyilvánosságra hozta, hogy Kiss László a hatvanas évek elején csoportosan elkövetett erőszakos nemi közösülésért börtönbe került.  

A bírósági papírok szerint Kiss Lászlkó úszótársa, Lantos László felcsalt a lakására egy fiatal lányt, akit pár nappal korábban ismert meg, majd amikor Várszegi Lajos és Kiss megérkezett, együtt támadtak rá.  A három férfi felváltva fogta le és közösült a lánnyal, aki az erőszak közben elveszítette eszméletét, majd miután magához tért, gyógyszert adtak neki. 

A bíróság 1962. február 17-én a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte a Ferencváros akkori úszóját. Kiss az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott, de nem kellett ennyi időt töltenie a rácsok mögött, 1963-ban már az országos úszóbajnokságon harmadik lett 200 méter pillangón. Az ügyről akkoriban a hazai és a nemzetközi sajtó is beszámolt

Kiss László a botrány kitörése után két nappal lemondott úszókapitányi és a polgármesteri posztjáról.  Azóta egyébként zárolták az 1962-es ítéletet.