horoszkóp
GettyImages-529653492 master

Hatalmat akart mások felett a szadista német horrorpár

2016.05.11. 18:14

Még senki sem tudja, hány áldozata lehet annak az április 21-én letartóztatott párnak, akiknek otthonát már höxteri horrorháznak nevezi a német média. A 46 éves Wilfried W. és exfelesége, a 47 éves Angelika B. mentőt hívtak áldozatukhoz, egy 41 éves nőhöz, aki súlyos fejsérülést szenvedett. 

Bár áldozatuk gyorsan kórházba került, életét már nem tudták megmenteni, őket pedig letartóztatták. Gyomorforgató részletek következnek.

Mit tettek?

Angelika B. bevallotta, hogy férjével együtt a most elhunyt áldozatukon kívül még legalább egy nőt megkínoztak és meggyilkoltak. 2014-ben ölték meg a 33 éves áldozatot, mélyhűtőbe tették, majd darabonként égették el a kandallóban. B. azt mondta, a férfi nyomására cselekedett - aki ezzel szemben azt állítja, hogy neki semmi köze sincs az egészhez, mindent a felesége követett el.

A német rendőrség höxteri gyilkossági csoportjának vezetője, Ralf Östermann azt mondta a sajtónak: nem kizárt, hogy a pár otthonában további gyilkosság is történt, de ezt még nem tudják, vizsgálódnak a házukban. Ahol annyi holmit gyűjtöttek össze, hogy a rendőrség nem is nagyon tud mit kezdeni vele: egymás után hordják ki a teli dobozokat a házból, de még mindig túl sok minden marad benn, ez pedig nagyon megnehezíti a kutatást. 

Az viszont egészen biztos, hogy több embert bántalmaztak az eddig ismert két halálos áldozatnál, mert egyikük jelentkezett a rendőrségen, miután az első híradások megjelentek a tévében. Felismerte a házat, ahol megkínozták. A berlini régióban élő nő azt mondta, kétszer is járt náluk, még 2011-ben. A második alkalommal foglyul ejtették, és megkínozták, és csak 2012-ben engedték el. Akkor azért nem jelentkezett a rendőrségen, mert félt, hogy megtalálják, és bántani fogják.

Östermann elmondta: a pár csomókban tépte ki az áldozatukul esett nők haját, és napokig radiátorokhoz láncolva tartották őket. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy szexuálisan nem bántalmazták őket.

Ralf Meyer főügyész szerint W. és B. cselekedeteit a hatalomgyakorlás vágya hajtotta, és sok jel utal arra, hogy szadista hajlamaik vannak. 1999-ben házasodtak össze, és egészen valószínű, hogy a férfi a feleségét is megkínozta. (A nő ezt a kihallgatásán elismerte, közölve, hogy szereti, ezért maradt vele.)

Hogyan?

Egy május 9-ei sajtótájékoztatón a rendőrség arról beszélt, valószínűleg vannak még áldozatok, de a Berlin közelében élő, 51 éves asszonyon felül más nem jelentkezett náluk személyesen, de három -  egy magdeburgi, egy holzhauseni és egy herfordi - nőt sikerült azonosítani.

Úgy tűnik, a pár (esetenként cseh újságokban feladott) hirdetésekkel csalta otthonába áldozatait. A két halálos áldozaton felül eddig négy túlélőt sikerült azonosítani, körülbelül ötven bejelentést kaptak, és folyamatosan dolgoznak az ügyön. 

A Tagesspiegel azt írja, a furcsa kapcsolatban élő, összeházasodott, majd elvált, de végül együtt maradt pár úgy jött össze, hogy a férfi feladott egy társkereső hirdetést, a tanár végzettségű, de 2002 óta munkanélküli nő pedig válaszolt rá. Két hónappal később összeházasodtak, azóta is együtt vannak, bár mostanra inkább testvérekként élnek.

Ami erős szépítése annak, hogy nincs köztük szexuális kapcsolat, de félrevezető tekintve, hogy a nő ügyvédje a kihallgatás után számos részletet közölt ügyfele vallomásából: eszerint a férfi lelki terrorban tartotta, de volt, hogy műanyag bevásárlószatyrot húzott a fejére, és úgy verte meg.

A Bild közöl képet nemcsak a férfiről, illetve áldozataikról, de a pár otthonából is, ezeket itt nézheti meg. A lap beszámolója szerint mindenfelé kiürült lekvárosüvegek, szemét, koszos poharak - nagyjából ilyen állapotok uralkodtak az egész házban, amely ugyan sok helyiségből áll, de ezek közül szinte csak a nappalit és a konyhát használták. Itt kínozták áldozataikat is: ha nem a tányér jó oldalára került a kés, máris összerugdosták őket.

Az alábbi térképrészleten az események helyszínét láthatják.