horoszkóp

Előzetesbe került a férfi, aki kalapáccsal támadt alvó feleségére

2016.05.14. 09:35

Mint arról beszámoltunk, H. Gábor hétfőn szombathelyi lakásukban esett neki feleségének. Először egy kalapáccsal sújtott le a fejére, aztán egy éles tárggyal vagdosta össze, majd elmenekült. A 112press.hu szerint a férfi már előzetes letartóztatása került.

A portál úgy tudja, hogy a fején és felsőtestén súlyos sérüléseket szenvedett nő a támadás után négykézláb, vagy kúszva indult segítségért a lépcsőházban. Szomszédjától azt kérte, mentsék a gyerekeket. H. Gábor addigra már messze járt. Helyszíni kihallgatása során a rendőrök a Bolyai János utca irányába indultak vele, feltehetőleg erre indult el az éjszakában.

A házban lakók szerint a három gyermekes házaspár gyakran veszekedett. Az asszony ilyenkor több alkalommal kizárta férjét a lakásból, aki jobb híján a szemétledobó előtt elhelyezett kis ágyon aludt.

A nő az erősebb akaratú kettejük között, a férfi pedig azt tette, amire a felesége utasította. Nem tudott elszakadni az asszonytól, pedig talán kellett volna

– mondta el egy lakó.

A portálnak az ügyészség szóvivője azt mondta, a házaspár gyerekeit a hatóság a feleség közeli hozzátartozójához vitte, illetve értesítették az illetékes gyermekvédelmi hatóságot is. H. Gáborral szemben emberölés kísérletének megalapozott gyanújával indult eljárás.