horoszkóp

Beült a püspöki székbe és ivott a miseborból az Egri Bazilikában randalírozó drogos

2016.05.30. 11:32

Egy középkorú, erős kötésű férfi zavarta meg a szombat esti misét az Egri Bazilikában. Az atv.hu információi szerint a férfi hangoskodva megszakította a misét, ellökte az őt csitítani próbáló embereket, majd beleült a püspöki székbe és elkezdte elfogyasztani a misebort is. A szemtanúk szerint Csizmadia plébános atya némán várta, hogy majd Isten lesújt, de nem történt semmi, ezért a rendőröket kellett kihívni, akik bilincsben vitték el a férfit. Az Egri Rendőrkapitányság gyorstesztje szerint kábítószert is fogyasztott a 43 éves férfi, ezért garázdaság mellett kábítószer birtoklása miatt is kihallgatták V. Zsolt tarnaleleszi lakost. Az esetről egy szemtanú így számolt be:

Ez a mai Úrnapi esti mise kissé rendhagyó volt, még hála Istennek soha

nem láttam ilyet, de hasonlót sem. Akik ott voltak szerintem ugyanígy gondolják, igen erősen felkavart mindenkit a jelenség, többen sírtak is. Mi kis késéssel 18.50 körül értünk be a gyereknapról oda, már akkor feltűnő volt, hogy többen kimentek, mondván "műsor van". Azután feltűnt egy erős kötésű középkorú férfi, aki felment a főoltár lépcsőjén, hangoskodva megszakította a misét, az idős atya csak némán várt, mi fog történni. Emberünk 4-5 csitotgató emberrel vitatkozott, hangosan kiabált, majd egyre durvábban ellökte mindegyiket. Csizmadia plébános atyát is kis híján fellökte, lefogni senki nem merte. Bevallom, én sem...Ezután beleült a püspöki székbe egészen fent, ivott a miseborból, közben mindenkit megfélemlített, aki nyugalomra intette. Mindeközben többen hívták a rendőröket, akik meg is jelentek úgy 5 perc múlva. Ők is először szépszerével próbálták kitessékelni az oltár mögül magából kivetkőzött emberünket, de hiába. Azután hirtelen verekedés tört ki, az 5 rendőrnek is némi munkájába került, amíg leszerelték, aztán megbilincselve vitték ki.

Szebben is zárulhatott volna a Gyermeknap."