Előzetes letartóztatásba került hétfőn az a pakisztáni férfi, aki még múlt héten csütörtökön éjszaka késsel rabolt ki egy 19 éves lányt Budapesten. A férfiről több kamerafelvétel is készült, ami alapján a rendőrök már másnap elfogták.

A Fővárosi Főügyészség Velvethez eljuttatott közleménye szerint, a férfit azért is kellett előzetes letartóztatásba helyezni, mert

a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, emellett a pakisztáni állampolgárságú férfi Magyarországon sem lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, sem jövedelemmel nem rendelkezik, ezért a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll.

A férfit még tavaly szeptemberben a szerb-magyar határon fogták el határzár tiltott átlépése miatt, akkor idegenrendészeti őrizetbe került. Menekült kérelmet terjesztett elő, amit elutasítottak, az elutasítás ellen viszont fellebbezett. Fél évvel később Bicskére került, onnan utazott fel a fővárosba. Úgy tudjuk, a lánytól elvett holmik csak egy része került elő.