horoszkóp

Lezuhant egy fiú egy belvárosi bevásárlóközpont tetejéről

2016.07.05. 09:57

A Hirpress azt írja, hogy egy 16 éves fiú hétfőn este az egyik VI. kerületi bevásárlóközpont tetejéről zuhant le, egyelőre ismeretlen körülmények között. A lap úgy tudja, hogy a kiérkező mentők a tinédzsert súlyos, életveszélyes kéz-, láb- és fejsérülésekkel szállították kórházba. 

Kerestük az Országos Mentőszolgálatot és a BRFK-t is, amint válaszolnak posztunkat frissítjük. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Velvetnek megerősítette, hogy tegnap valóban lezuhant egy fiú a tetőteraszról.

2016. július 4-én 21 óra 4 perckor érkezett bejelentés a BRFK Tevékenység Irányítási Központjába, hogy Budapesten a VI. kerületben a WestEnd bevásárlóközpont és a vasút közötti területen egy sérült férfit találtak. A Kiérkező rendőrök a helyszínen tanúkat hallgattak meg, amely alapján arra lehet következtetni, hogy a férfi a bevásárlóközpont tetejéről esett le.  A férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az eset kapcsán idegenkezűség, illetve bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Kerestük a Nyugati téri bevásárlóközpont igazgatóságát, ahonnan visszahívást ígértek. A WestEnd City Center vezetése a balesettel kapcsolatban nem nyilatkozik.

Megkaptuk az Országos Mentőszolgálat válaszát is, amiben azt írják, hogy tegnap este egy súlyosan sérült 16 év körüli fiúhoz riasztották, aki az épület mellett feküdt. 

A fiú végtagtöréseket, mellkasi és fejsérülést szenvedett, ezért a helyszínen infúziót, fájdalomcsillapítást, rögzítést, sebellátást kapott, majd baleseti osztályra szállították.