horoszkóp
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

IMG 4765

Ebben a házban erőszakolhatták meg a kétéves kislányt

2016.07.06. 14:31

Először a gangra kiterített lepedőket, ágyneműket és takarókat fotózták le egyesével a rendőrök, aztán órákig abban a lakásban helyszíneltek, ahol két hete megerőszakolhattak egy kétéves kislányt. A szomszédok a Velvetnek azt mondták, hogy június 28-án, délután fél négykor jelentek meg először a nyomozók a Lehel utcai házban, és éjjel egyig folyamatosan rögzítették a nyomokat.

Nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget az egésznek. A 20 éves anya és párja újabb balhéjának tudták be, hogy megint ott vannak a rendőrök.

A nő szerintük akkor csúszott le, amikor tavaly télen elveszítette 40 éves élettársát, és egyedül maradt a két kicsi gyerekükkel. Folyamatosan bulizott, ivott, és gyakran váltogatta partnereit, amíg tavasszal össze nem jött a szomszéd család 18 éves fiával.

A második emeleti szociális lakásból aztán a gyerekekkel átköltözött az új barát másfél szobás lakásába, ahol már eleve ott élt a fiú anyja, annak élettársa, és a két kisgyerekük. Nyolcan, harminc négyzetméteren. Más lehetősége nem is nagyon volt, mert a lakók szerint a nőt kitették az önkormányzati lakásból, így vagy hozzájuk, vagy az utcára ment.

Többen arról is beszéltek, hogy minden nap az egyik közeli gyermekotthonba kellett beadnia a (saját) gyerekeit, akiket június 29-én már nem is vihetett haza onnan.

Tombolt, sírva hisztériázott a gangon, aztán a második emeletről lehajította a babakocsit, mondván neki már úgysem kell.

A lakóknak a család azt mondta, hogy azért vették el a gyerekeket, mert éheztették őket és ordibáltak velük. Valójában a gyermekotthon gondozói ekkor vehették észre  a kislány sérüléseit, amiből arra következettek, hogy a kétéves kislányt megerőszakolták. A BRFK szexuális erőszak bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Kérdésünkre legutóbb is azt közölték, hogy még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként, a nyomozás miatt pedig több információt nem adtak. A szakemberek szerint viszont, amikor egy kisgyerek az áldozat, a rokonok, vagy közeli ismerősök között érdemes keresni a tettest.

Amikor a 18 éves fiú családjánál jártunk, csak az anyjával tudtunk beszélni. Állítása szerint fia aludt, de „amúgy sem beszélnek erről″. A 20 éves nőt napok óta nem látta és azt mondta, nem igaz, hogy a gyerekekkel velük éltek volna.

Aznap valóban itt aludtak, de mi egy másik szobában voltunk, nem hallottunk semmit.

A rendőrök utoljára múlt héten kedden lepték el a házat, és egyesével csöngettek be a lakókhoz. A családról, és arról érdeklődtek, hogyan bántak a gyerekekkel, de az ott élők azt mondták: azon túl, hogy hangosak voltak, soha nem látták, hogy verték volna őket.