Megszúrta feleségét, majd kiugrott ötödik emeleti lakásuk ablakából egy 47 éves férfi július 8-án, pénteken reggel 8 óra 24 perc körül, Szombathelyen. Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket, írta a police.hu.

A nyugat.hu szerint a tragédia a Váci Mihály utca egyik tízemeletes házánál történt, ahová legalább tíz rendőrautó és két mentőautó érkezett. A portál úgy tudja, hogy a 47 éves férfi nem élt együtt a feleségével, akivel több késszúrással végzett, mielőtt kiugrott az ablakon. A párnak két tinédzser fia és egy lánya volt.

A rendőrök egy sátrat húztak a férfi holtteste fölé, mert egy általános iskola ablakai, illetve egy bölcsőde kerítése pont a helyszínre néz.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.